Belföld

A velenceieké maradhat az iskola?

Az egymilliárdból felújított épületek a város tulajdonában maradhatnak, ha a Baptista Szeretetszolgálat venné át az iskolát.

Jövő év januárjától az önkormányzatok nem kapnak normatív támogatást, az általános iskolákat az állam, vagy az egyház veheti át.

Amikor a törvény megszületett, levélben fordult Velence polgármesteréhez Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke azzal, hogy  2012. szeptember elsejétől elvállalná az intézmény fenntartását a szervezet úgy, hogy az iskola  az önkormányzat tulajdona maradna a kinevezésekkel és a működtetéssel kapcsolatos egyetértési jogokkal együtt- adta hírül szerdán a Fejér Megyei Hírlap.

Velencén az iskola két épületét egymilliárd forintból, 500 milliós uniós támogatással újította fel az önkormányzat, és akkor alakította át angol-magyar tannyelvűvé.

A Fehérvár24 úgy tudja, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének legutóbbi ülésén elhangzott minisztériumi tájékoztató szerint ha az oktatási feladatokat átveszi az állam, akkor a vagyon is állami tulajdonba kerül.  Abban az esetben pedig, ha a működtetés a szeretetszolgálathoz kerül – Szenczy Sándor ígérete szerint – a vagyon maradna a város tulajdonában.

Kérdés az is, hogy ha az állam veszi át az iskolát, a specialitásokat fenntartja-e? A szeretetszolgálat vállalná, hogy az oktatási programon és a működési renden sem változtat, csak az önkormányzat hozzájárulásával. Ezeken kívül pedig a pedagógusokat és a menedzsmentet is átveszi.  A baptisták biztosítanák a szabad vallásoktatást, bármelyik felekezet hittanórát tarthatna, azok a gyerekek, aki nem járnak hittanra – a Nemzeti Alaptantervnek megfelelően- erkölcsöt tanulnának.

Egyeztetések zajlanak jelenleg arról, hogy megvannak-e a jogi feltételek az átvételhez. Az érintetteket tájékoztatták: az egyházakat, a szülőket, pedagógusokat. A tájékoztatók végén titkos szavazást biztosítottak, és közel 100 százalékos támogatást kapott eddig a szeretetszolgálat ajánlata- tudtuk meg Papp Gyula Gábor jegyzőtől.

A jegyző elmondta: Azt szeretnék, ha hosszú távon biztosítva lenne, hogy az elért értékek tovább éljenek a településen. Az angol anyanyelvi tanárokat eddig is a szervezet biztosította az iskolában, ez lenne garancia arra, hogy amit elkezdett az önkormányzat meg tudja őrizni.

Hogy létrejön-e az egyezség a Baptista Szeretetszolgálattal az május 31-ig kiderül. A képviselő-testület február 27-én  dönt az előkészítés megindításáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik