Belföld

Startol az idősek campusa

Negyedik szemeszterét kezdi február 27-én a győri Nyugdíjas Egyetem. Az egyetemi csarnokba több mint ezer szépkorút várnak előadásonként.

2010. februárjában Szekeres Tamás, a Széchenyi István Egyetem rektorának ötlete nyomán indult útjára a Nyugdíjas Egyetem rendezvénysorozata. A négy szemeszter alatt bebizonyosodott, hogy az idősebb generáció is nyitott a tudomány, és az új ismeretek felé, ezt bizonyítja az is, hogy a 2012-es tavaszi félévre vonatkozóan már most túljelentkezésről számolhatnak be a szervezők. Mészáros Márta, a campus Nemzetközi Projektközpontjának munkatársa elmondta, hogy az új on-line regisztrációs rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, nagyon sokan éltek az új lehetőséggel. Az így összegyűjtött adatok szerint több mint 1100-an érdeklődnek a professzorok, tanítók prezentációi iránt. „Nagy örömmel vettük, hogy az idősek többsége élt az internetes foglalással. Ezzel nemcsak az adatfelvételi hibalehetőségek csökkentek, de a senior hallgatóinknak nem kellett hosszú órákat sorban állással tölteniük. Nagyon szívesen látjuk őket az „iskolapadban”, és ahogy az a számokból is jól látszik, ők is szívesen keresik fel a rendezvényeinket. A jövőben is mindenkit szívesen látunk a tudományos összejövetelekre” – hangsúlyozta az intézmény munkatársa.

A tavaszi szemeszter tervezett programja:

Február 27. – Dr. Kuczmann Miklós: Az elektrodinamika kultúrtörténete
Március 12. – Dr. Szunyogh László: Törekvések a 20. századi magyar éremművészetben
Március 26. – Dr. Kóczy T. László: Mesterséges neurális hálózatok, a magyar Szent Korona és a ménfői csata
Április 23. – Dr. Glatz Ferenc: Történelmi megbékélés a Duna medencében
Május 7. – Dr. Vehrer Adél : Tevékeny időskor-tanulás egy életen át
Május 21. – Dr. Farkas Szilveszter: Hogyan lehet újjáépíteni egy égő házat? A magyarországi köz- és magánpénzügyek helyzete

Az előadások 10.00 órakor kezdődnek, helyszínük Győr Város Egyetemi Sportcsarnoka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik