Orbán Viktor: Aki lónak áll, az húzzon!

A középosztálynak vezető szerepet, a munkanélkülieknek munkát, a képzetleneknek szombati iskolát ígért Orbán Viktor.  Tizennegyedszer tart évértékelő beszédet a miniszterelnök kedden a Millenárison.

.

Korábban a témában:

A népből, a néppel, a népért: az emberekkel kapott felhatalmazással, az emberekkel együtt, az emberekért – indította Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédét a Millenárison egy Abraham Lincoln-idézettel. A miniszterelnök megjegyezte: kár, hogy ez a mondat már populizmusnak minősül, pedig ez vágott bele a kormányt támogató békemenet több százezres tömegét látva. Orbán Viktor köszönetet mondott, hogy ennyien kiálltak mellette.

A miniszterelnök közölte: tudták, hogy a 2011-es év izgalmas lesz, de kevesen gondolták, mi következik. Szerinte Európa a kommunizmus bukása utáni legnehezebb éve elé nézett. Emlékeztetett, 13 kormány bukott meg, korábban stabil országokban törtek ki zavargások, és a közös európai valuta bedőléséről szóló hírek sem tartoznak már „a sci-fi műfajába”. A 2011-es év megrendítő volt Európa számára – hangsúlyozta a kormányfő. Mint fogalmazott: Európa olyan lesz, mint az alkohol: nagy célokra inspirál, és megakadályozza, hogy megvalósítsuk.

Orbán Viktor kiemelte, hogy ebben az időszakban a devecseriek és a kolontáriak sokkal többet vesztettek, mint az európai válság kárvallottjai. A miniszterelnök szerint sokan félnek az euróválság hullámaitól. Sokan félnek, mi van, ha a kormány nem tudja kivezetni az országot a válságból. A miniszterelnök szerint a két település megmutatta, hogyan kell legyőzni a félelmet.

Sétagalopp

A kormányfő elmondta, pontosan tudták, mibe kezdenek bele 2010-ben, és hogy ez nem lesz sétagalopp. „Aki lónak áll, az húzzon!” – fogalmazott. Nyolc év hibáit és 20 év mulasztásait nem lehet pár hónap alatt kijavítani – szögezte le. Akik a magyarokat zátonyra futtatták, úgy hagyták el az oldalára dőlő hajót, mint a nemrég szerencsétlenül járt olasz hajó kapitánya – mondta.

Kifejtette: 2010-ben az adósrabszolgaság mindennapi jelenséggé vált, eladósodtak az önkormányzatok és az állam is. 1998 és 2002 között már sikerült belőle kiverekedni, a szocialisták viszont visszanyomtak minket az adósságketrecbe, amit nehéz lesz megbocsátani – fogalmazott.


Fotók: Kummer János

Munka, majd tanulás

Szerinte 2010-re elért az ország oda, hogy nem érte meg dolgozni. „Ahol a munkának nincs értéke, ott nincs növekedés, ahol nincs növekedés, ott nincsenek új munkahelyek – közölte a miniszterelnök.

206 ezer embert fogunk visszahívni a munka világába – mondta Orbán. A képzetlen felnőtt munkaerőnek viszont oktatást nyújtunk. Mint kifejtette, a munka világába visszakerülő képzetlenek szombatonként fognak iskolába járni.

Mérföldkő

Vállalkozásunk első szakasza lezárult, Magyarország új alapokon áll – szögezte le a miniszterelnök, hozzátéve, hogy elsősorban a munka értelmére gondol. Kiemelte a végtörlesztés eredményeit, és az államadósság jelentős csökkentéséről is beszélt – igaz, a forintingadozás miatt ez nem mindig látszódik egyértelműen.

Persze a függetlenségünk még nincs biztonságban. A munka útjában álló másik akadály a régi adórendszer. „Tudom, hogy sokan nem szeretik az új adórendszert” – ismerte be a kormányfő. Aki többet teljesít, többet is kap – jellemezte saját adópolitikáját. Azt is elmondta, hogy a gazdagok megadóztatása sosem ér célt, mert a multimilliomosok mindig megtalálták a módját, hogy ne fizessenek sokat. Mondta ezt Széles Gábor, Csányi Sándor és Demján Sándor előtt a miniszterelnök.


Az előző évértékelőkért kattintson a képre!
Fotó: Kummer János

Nem falak kellenek, hanem tehetségek

Orbán Viktor szerint ma a fiatalok tízezrei úgy kerülnek ki az iskolapadból, hogy nincsen szakmájuk, ezért vállalniuk kell a szakképzési rendszer átalakításával járó vitákat. Ebben a diákok az elmélet mellett a gyakorlattal is megismerkedhetnek – tette hozzá. A középiskolai oktatás ingyenes – mint mondta -, de ha 16 éves kora után valaki nem akar tanulni, akkor nem tartják ott, mert akadályozná a többieket. Ha valakinek később benő a feje lágya, akkor bármikor visszamehet a iskolapadba – jegyezte meg.

A felsőoktatásról szólva Orbán Viktor kifejtette, hogy korábban sokan azt hitték, hogy a diploma komoly értéket képvisel, de mindenki – a hallgató, a tanár, a munkaadó és a gyermek – is csalódott. Sok tehetséges munkavállaló ment nyugatra emiatt a miniszterelnök szerint. Mindezért, aki a jövőben fizetett állami ösztöndíjjal tanul, vállalnia kell, hogy egy darabig itt marad és itthon dolgozik – közölte a kormányfő. Aki nem akar ösztöndíjjal tanulni, annak kétszázalékos kamatozású hitelt nyújtanak a tanuláshoz. A jövőben nem falakat kell építeni, hanem diákokat,  tehetségeket – fogalmazott a miniszterelnök.

Tisztes munkahelyek

Orbán Viktor közölte, nem támogatják azokat a külföldi cégeket, amelyek a magyar vállalkozásokat szorítanák ki. Azokat viszont, amelyek tisztes haszon ellenében munkahelyeket hoznak létre, üdvözölni kell és meg kell tartani – mondta. Leszögezte: a kritikák ellenére kiáll a 10 százalékosra csökkentett társasági adó mellett.

Nyugdíjasok és a középosztály

A kormányfő szerint más helyzetben vannak a családok, mint két éve, mert a gyermeknevelés költségeinek egy részét ma már az állam átvállalja. Ma egy kismama megteheti, hogy gyesen maradjon, a gyesről és a gyedről visszatérők pedig választhassanak, milyen formában akarnak tovább dolgozni – fejtette ki. Ennek érdekében a kormány bölcsődéket és óvodákat hoz létre – mondta.

Orbán Viktor közölte: a nyugdíjasoknak nem kell tartaniuk a rezsiköltségek elszabadulásától, mert azok ma már nem nőhetnek nagyobb mértékben, mint ahogy a nyugdíjak emelkednek. A nők negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását, ha kell, a nemzetközi tárgyalásokon is megvédi – hangsúlyozta. Orbán arra kérte a nyugdíjasokat, hogy támogassák a középosztályt, hogy az a mindenkori nyugdíjasok megélhetését biztosíthassák.

„A mi célunk, hogy a középosztály legyen a társadalom vezető csoportja ” – mondta Orbán.


Az előző évértékelőkért kattintson a képre!
Fotó: Kummer János

Felelős gazdálkodás

A rutinos évértékelő emlékeztetett: 2011 az első olyan év, amikor a magyar költségvetési deficit az európai normák szerint 3 százalék alá csökkent. Ha a deficit 2,8 százalék alatt van, akkor az államadósság is csökken – magyarázta. Nincs olyan dolog, amiben elszántabb lenne, mint a felelős gazdálkodás – mondta a miniszterelnök.

Alaptörvény

A régi alkotmány nem volt képes megvédeni az ország vagyonát – ezért minden lehetséges eszközt bevetünk az alaptörvény védelmében – ígérte, majd hozzátette, hogy azok kifogásolják az új alaptörvényt, akik itthon és külföldön Magyarország folyamatos eladósításában voltak érdekeltek, ebből húztak anyagi és politikai hasznot. “Az adósság jó üzlet, ha az ember a bot megfelelő végén van” – fogalmazott Orbán.

Akik tőlünk balra állnak, azok a teljes önfeladásban szeretnek jeleskedni, és bárkivel megegyeznek. Akik tőlünk jobbra állnak, senkivel sem hajlandóak semmiben megegyezni, vagyis nem is vehetők komolyan – tájolta a be a politikai iránytűjét a miniszterelnök.

Azért vannak a jó barátok

A kormányfő szerint nem tudja, mit beszél, aki Magyarország bukását vizionálja, nem ismeri az országot, nem ismeri a magyar embereket. Emlékeztetett, hogy mindig lesznek barátai Magyarországnak, akik meg- és felszólalnak mellettünk, mint például a litvánok és a lengyelek. “Éljen Litvánia, éljen Lengyelország!” – tapsoltatta északi barátainkat a miniszterelnök.

Itt az idő, hogy ne a dolgok után kullogjunk, hanem elébük vágjunk – szólított fel a kormányfő, aki egy Wayne Gretzky- (amerikai jégkorongos) idézettel zárta beszédét. A focihasonlatra hiába vártunk.

Vajon hogyan reagált az ellenzék Orbán évértékelőjére? Kattintson!

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.