Belföld

Több mint egymillió adóadós

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2.215 milliárd forintos adósságot tart számon.

Egy év alatt ötvenezerrel nőtt a száma azoknak, akiktől kisebb-nagyobb összeget követel az adóhatóság – írja a Magyar Nemzet. 2011 utolsó napján így 1,1 millió embert tartottak nyilván adótartozás miatt. Tavaly – hosszú évek óta először – mérséklődött a lakosság és a vállalkozások együttes adótartozása, ám az adóhatóság a 95 milliárdos csökkenés után is 2.215 milliárd forintos adósságot tart számon.

A múlt évben 4,5 millió polgár készített személyi jövedelemadó bevallást, közülük ténylegesen 3,5 millióan vállaltak részt a közös terhek viseléséből, vagyis három adófizetőre egy köztartozás jut. A magánszemélyek, a működő vállalkozások és a felszámolás sorsára jutó cégek köztartozása is mérséklődött tavaly. A NAV-nál úgy vélik, több tényező is közrejátszhatott a hátralékok kedvező alakulásában, példaként az egykulcsos személyi jövedelemadót és a behajtást említették.

Az adóhivatal tavaly 1,25 millió végrehajtási intézkedést foganatosított, negyedmillióval többet, mint 2010-ben. A NAV 930 ezer inkasszót bocsátott ki, ezeken kétezermilliárdnál is magasabb összeg szerepelt, amihez képest a megszerzett 170 milliárd nem mondható túl soknak. Az inkasszókat azonban gyakran több alkalommal is a teljes követelésre adják ki, így egy-egy tartozás akár többször is szerepelhet a statisztikában.

Munkabérletiltáshoz 72 ezer esetben folyamodott 2011-ben a hatóság, ebből harmincezer alkalommal nem járt szerencsével, mert az érintettnek nem volt olyan legális jövedelme, amit az állam legalább részben elvonhatott volna.
A NAV 150 ezer alkalommal próbálkozott az adósok ingóságainak lefoglalásával – a szervezet rendszerint értékesebb tárgyakat, legtöbbször gépkocsikat foglal le -, ám az intézkedések több mint százezer esetben nem hoztak eredményt.

A vállalkozásoktól a legkülönfélébb tárgyak kerülnek az adóhatósághoz: némelykor cipő- vagy kabátszállítmányt próbált dobra verni a NAV, de áruba bocsátottak már csapágy- és szerszámkészletet is adótartozás miatt. Az érintettek nagy része azonnal fizet, ha látja, hogy elszállítják az autóját vagy elraktározott áruját. A NAV az ingóságok mellett tavaly százezer ingatlan lefoglalásával is próbálkozott, többségében sikertelenül – derül ki a Magyar Nemzetből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik