Belföld

Szijjártó: Útdíjról szó sem volt

Nem merült fel a kormány ülésén a budapesti útdíj témája a miniszterelnök szóvivőjének tájékoztatása szerint.

Szijjártó Péter kedden az m1 Az Este című műsorában arra a kérdésre, hogy lesz-e útdíj, azt felelte: “nem merült fel a kormányülésen.” Mint mondta, furcsának vette, amikor hétfőn olvasta az erről szóló híreket, majd megerősítette: “kormányülésen ez szóba sem került eddig”. Arra a felvetésre, hogy ezek szerint nem volt arról szó, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter esetleg támogatná az útdíj ötletét, kijelentette: ilyen nem hangzott el.

A szóvivő elmondta azt is: a BKV-val kapcsolatos, nagyon rövid távú feladatokról zajlanak az egyeztetések, kormányzati döntés még nem született. Minél hamarabb szükséges egy hosszú távú stratégia is, azt ugyanis senki sem akarja, hogy “megint egy feneketlen zsákba öntsünk pénzt.” Arra a kérdésre, hogy lesz-e 32 milliárd forint a közlekedési vállalatnak, Szijjártó Péter azt válaszolta: ilyen kormányzati döntés még nem született, úgyhogy erről majd később tudnak beszámolni.

A kormány kedd délelőtt egyeztetett a BKV helyzetéről Tarlós István részvételével. A főpolgármester délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta, semmilyen körülmények között nem támogatja az útdíj bevezetését Budapesten, és biztos abban, hogy ezt Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány sem teszi.

Szatmáry Kristóf, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára kijelentette: sem a kormány, sem a nemzetgazdasági tárca nem javasolt sem útdíjat, sem dugódíjat; mint mondta, “ha nincs aki felvállalja, akkor nem lesz ilyen díj.”

Az Index hétfőn azt írta, hogy a főpolgármester a BKV finanszírozásának megoldására nyolc lehetőséget tárt a kormány elé, amelyből a gazdasági tárca csak egyet támogat: a havi tízezer forintos úthasználati díjat. Ezt a portál szerint a főváros területén minden közutat használó gépkocsira meg kellene váltani, papíralapú matrica formájában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik