Belföld

Schmitt lemondott nevéről

Az általa adományozott kitüntetéseken már nem szerepel neve és doktori címe.

A Népszava szerint plágiumbotránya nyilvánosságra kerülése után alig öt nappal Schmitt Pál a hatályos alaptörvényhez, illetve az új kitüntetésekről szóló sarkalatos törvényhez igazította elnöki határozatát, amellyel még 2010-ben saját díjakat alapított.

A Magyar Közlöny január 16-ai számában megjelent határozat szerint az általa adományozott érdemérem annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozható, “aki életútjával, szakmai tevékenységével kiemelkedő érdemeket szerzett, különösen a tudományok, az ifjúság nevelése, az elesettek és hátrányos helyzetűek támogatása, a természeti környezet megóvása terén, valamint művészi alkotói és előadói, illetve a köz szolgálatában végzett tevékenységével.” Az elnöki díszokleveles érmet “a magyar nemzet közösségének szolgálatáért” lehet odaítélni. A közlönybeli megjelenéssel egyidejűleg hatályát vesztette a “Köztársaság Elnökének” előtagú, ugyanilyen kitüntetésekről szóló határozat.

A Népszava érdekességként említi, hogy 2010-ben Schmitt Pál még úgy rendelkezett, hogy az érdemérem, illetve a díszoklevélhez tartozó érem hátoldalán csupa nagybetűvel “Dr. Schmitt Pál köztársasági elnöke érdemérme”, illetve “Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök ezüstérme” felirat szerepeljen. A mostani határozat szerint Dr. Schmitt neve már nem szerepel majd a kitüntetéseken.

Visszautasította a válaszadást Schmitt Pál hivatala

Megtagadta a válaszadást a Népszavának a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH). A lap Schmitt Pál doktori disszertációjával kapcsolatos újabb fejlemények után azt kérdezte: miért használja az elnök több idegen nyelvű önéletrajzában a PhD fokozatot, illetve a filozófia doktora jelzőt.

A KEH nem válaszolt arra sem, hogy az államfő szerint milyen következményei lehetnek a Semmelweis Egyetem vizsgálatának, felvette-e vele a kapcsolatot a titkos vizsgálóbizottság, „nem kíván-e azonnali hatállyal lemondani köztársasági elnöki tisztségéről?”, illetve “Tervezi-e, hogy amennyiben a SE által létrehozott vizsgálóbizottság helybenhagyja a sajtó által feltárt tényeket, lemond posztjáról?”.

Ebben az esetben bele kell nyugodni a válaszadás megtagadásába – mondta a lapnak a TASZ adatvédelmi és információszabadság programvezetője. Hüttl Tivadar szerint a doktori cím – miután a köztársasági elnöki tisztség betöltésének nem feltétele tudományos fokozat, sőt, még a büntetlen előélet sem – az államfő közfeladatának ellátásához nem kapcsolódik, így nincs válaszadási kötelezettsége a hivatalnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik