Belföld

Pillantson a honatyák pénztárcájába!

Orbánnak kevesebb lett a könyvkiadásból származó jövedelme, Lázár János Audit vett, Mesterházy motort cserélt, Semjén antik bútort kapott, Vona kifizette a diákhitelét, Jávornak van egy fél háza, Gyurcsány nehéz évet zárt – egyebek között ez derül ki a parlamenti pártok elnökeinek és frakcióvezetőinek kedden éjjel nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatából.

A parlamenti pártok elnökeinek és frakcióvezetőinek vagyoni helyzete nem módosult jelentősen az elmúlt egy évben – derül ki a vagyonnyilatkozataikból, amelyet keddről szerdára virradó éjszaka tettek közzé az Országgyűlés honlapján.

A dokumentum szerint Orbán Viktor továbbra is felerészben tulajdonosa egy budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak. Ezen túlmenően a miniszterelnök feltünteti 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5.035 négyzetméter belterületi földjeit, amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlásért Alapítványnak. Értékpapírban, takarékbetétben elhelyezett megtakarítása és autója továbbra sincs.

A házastársával közös számlán csaknem ugyanannyi pénz van, mint egy évvel ezelőtt. Legutóbb 968 ezer forintot tüntetett fel, most kevéssel több, mint egymillió forintot. Banki tartozása továbbra is a feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló része. Jövedelmei között tünteti fel a Miniszterelnökségtől kapott javadalmazását és képviselői fizetését. A Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette.

Míg mindemellett 2010-ben volt 6,3 millió forint könyvkiadásból származó eseti jövedelme is, addig 2011-ben ez 248 ezer forintra csökkent.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője továbbra is felerészben tulajdonosa egy hódmezővásárhelyi teleknek és az azon álló 160 négyzetméteres háznak. Emellett 11 szántóval rendelkezik és 2011-ben vásárolt egy 2009-es évjáratú Audi A6-ost. Bővítette műtárgy- és festmény-gyűjteményét is, valamint vett egy karosszéket. 2010-hez képest 4 millió forinttal több – 22 millió forintnyi – kötvénye és továbbra is egy 6,8 millió forint összegű életbiztosítása van, és vásárolt 6 millió forintnyi törzsrészvényt is.

A mindenkori képviselői alapdíj hat havi összegét meghaladó készpénze 1,6 millió forintról 4,2 millió forintra, pénzintézeti számlakövetelése pedig 1,1 millióról 2 millióra nőtt. Pénzintézettel szembeni tartozása 6 millió forintról 24,5 millió forintra nőtt, míg magánszemélyekkel szembeni tartozása 6 millióról 16,5 millióra. Havi bruttó jövedelme hódmezővásárhelyi polgármesterként továbbra is 545 ezer forint. Emellett a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben betöltött igazgatósági tagsága utáni havi jövedelem 82 ezer forint, földbérleti díjból pedig időszakosan 4 millió forint a tavalyi 2,5 millió forinttal szemben.

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője változatlanul kilenc ingatlan – köztük egy óbudai 68 négyzetméteres panellakás – tulajdonosa. Van három rétje és 230 négyzetméter szántója. Tulajdonosa két veszprémi garázsnak is. Saját autója nincs, szolgálati Audi A6-os autóval jár és 2011-ben lecserélte a még 2001-ben vásárolt Honda motorját egy újra. Mesterházynak 2010-hez képest kétmillióval kevesebb, azaz ötmillió forint készpénze van, viszont elbírálás alatt van kétmillió forintnyi hitele. Nagy értékű ingóságként részben ajándékba kapott herendi porcelánokról számol be, illetve szórakoztató és számítástechnikai eszközöket jelölt meg. Pártelnökként továbbra is havi bruttó 282 ezer forintot keres.

Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője eladta III. kerületi 65 négyzetméteres lakását és megszűnt a 2,5 millió forintos lakáshitele, valamint visszafizette 540 ezer forintos diákhitel-tartozását is. Van viszont 1,8 millió forintnyi OTP befektetési jegye és 4 millió forintnyi megtakarítása takarékbetétben. Az ellenzéki pártelnök eladta 50 százalékos tulajdoni részét a Magyar Hírek Kft.-ből. A Jobbik vezetőjének így sem ingatlan, sem autó, sem egyéb jármű nincs a nevén és jövedelmet sem tartalmaz a vagyonnyilatkozata.

Semjén Zsolt KDNP-elnök vagyoni helyzete az elmúlt évek bevallásai alapján alig változott, továbbra is egy II. kerületi 123 négyzetméteres, és egy 42 négyzetméteres lakás tulajdonosa felerészben. Emellett haszonélvezeti joga van egy balatonfenyvesi üdülőben. Vannak családi ajándékból származó antik bútorai, de autója és más járműve sincsen. A tavalyi másfél millió forintnyi készpénz helyett Semjén Zsoltnak jelenleg 2,4 millió forintnyi pénzintézettel szembeni követelése van devizában, ugyanakkor megszűnt a tavalyi 1,9 millió forintos tartozása. Semjén Zsoltnak miniszterelnök-helyettesként havi 1,1 millió forint jövedelme van.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az 1988-ban vásárolt 76 négyzetméteres zuglói társasházi lakás mellett továbbra is egy budakeszi ingatlan tulajdonosa felerészben, továbbá ajándékozás révén egy osztatlan közös erdő tulajdonosa Kisnémediben. Ezek mellé 2011-ben felerészben vásárolt egy 83 négyzetméteres házat Tahitótfaluban. 214 ezer forint a havi nyugdíja, más jövedelme, járműve, tartozása nincs.

Jávor Benedek, az LMP frissen megválasztott frakcióvezetője 50 százalékban tulajdonosa egy 95 négyzetméteres Budapest XII. kerületi lakóháznak, járműve, műtárgya, megtakarítása és tartozása nincsen. Egyetemi tudományos tanácsadóként havi 153 ezer forint jövedelme van, valamint kültag egy bt-ben.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke tulajdonában egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009 őszén megvásárolt 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll. A politikus vagyonnyilatkozatában gépjárműről, nagy értékű ingóságokról, megtakarításról és befektetésről nem tesz említést, bankszámláinak egyenlegei nem érik el a képviselői alapdíj hat havi összegét. Összes jövedelme a 2010-es 103 millió forintról 2011-re 69 millió forintra csökkent, amely az általa 60 százalékban birtokolt Altus Befektetési Zrt. tulajdonosi osztalékaként keletkezett. A kötcsei házhoz felvett jelzáloghitel egyenlege ugyanakkor a 2010-es 62 millió forintról 69 millió forintra emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik