Belföld

Ezt hagyta ki a Viszkis 12 év alatt

Őszöd, doktor Schmitt, 911, EU-tagság, Oszama, Fukusima, vörösiszap, H1N1, okostelefon, Facebook, Plútó, 3D. 2000 óta teljesen megváltozott a világ, megmutatjuk, hogy mennyire.

Tizenkét év után ma hajnalban szabadult ki a börtönből Ambrus Attila. Tegyük fel, hogy ez idő alatt nem olvasott újságot, nem nézett tévét, nem hallgatott rádiót, internet meg csak úgy nem volt. Rácsodálkozna, ha látná mi változott 2000 óta. Persze nem a négyes metró kapcsán.


Fotó: MTI / Balázs Attila

Elmúltnyolc

Ambrus Attila 12 év alatt teljesen lemaradt az elmúltnyolcévről. A miniszterelnök személyére azért nagyon nem kell rácsodálkoznia, hisz’ a kormányfőt 2000-ben is Orbán Viktornak hívták. A köztársasági elnököt viszont Göncz Árpádnak. Orbánék után jöttek Medgyessyék, majd Gyurcsányék először, másodszor, – itt volt Őszöd – harmadszor már nem. Az utcai zavargásokat, a tévészékház ostromát, az állítólagos szemkilövetéseket pedig a Bajnai-kormány után újra Orbán Viktor és a Fidesz követte. Erről nem írnánk többet.

Oszama és Obama

Azon felül, hogy 2004-ben hatalmasat bővült az Európai Unió – többek közt Magyarország is csatlakozott a közösséghez – volt minden a világban, mi szem-szájnak ingere. Például egy World Trade Center elleni támadás. Ennek folyományaként pedig egy afganisztáni háború, majd a tömegpusztító fegyverek nagy keresgélése közben egy iraki. Később elkapták Szaddam Husszeint és megölték. Aztán elkapták Oszama bin Ladent és megölték. Darfúrban konfliktus robbant ki, Mexikóban drog-, Palesztinában polgárháború, Gáza nem nyugodott, a guantánamói tábort bezárták, a világot pedig gazdasági válság sújtotta. Merényletet követtek el izraeli, holland, svéd, libanoni, szerb és amerikai politikusok ellen. Fidel Castro lemondott, Kim Dzsong Il meghalt. Németországnak női kancellárja, Amerikának pedig fekete elnöke lett.


Fotó: Northfoto

Vörösiszap és Fukusima

Természeti katasztrófákból sem volt hiány. 2004-ben egy földrengés miatt 150-200 ezer ember halt meg Ázsia délkeleti és déli, valamint Afrika keleti részein. A Katrina-hurrikán egy évvel később sújtott le, New Orleans nagy része víz alá került. Volt földrengés Iránban, Pakisztánban, Kínában, El Salvadorban, Indiában, Algériában, Tájföldön, Indonéziában – nem volt hiány hurrikánból, tornádóból, cunamiból. Fukusimát 2011. március 11-én érte katasztrófa: a 9-es erősségű földrengés és az azt követő szökőár elárasztotta Japán keleti partvidékét, az atomerőműben a csernobilihoz hasonló baleset történt. Magyarországon is volt katasztrófa: az Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tárolójának a gátja 2010. október 4-én szakadt át, elárasztva az erősen lúgos, maró zaggyal Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit.


Fotó: Kummer János

Facebook és okostelefon

12 éve még teljes zavart okozott volna egy olyan mondat, hogy „ájfónnal lájkolni egy fészbuk posztot”. Youtube sem volt. Google se nagyon. Se közösségi média. Vagy GPS, tablet, okostelefon, Wikipédia, Gmail, Twitter, Tumblr, Kinect, Duke Nukem Forever, Starcraft 2. Volt viszont floppy, amit megölt a CD-t, de már az is döglődik. A szélessávú internetnek még csodájára jártak, a mobilinternet pedig teljesen értelmezhetetlen lett volna.


Fotó: AFP

H1N1 és isteni részecske

Akkortájt a Plutó még bolygó volt, űrturisták max sci-fi regényekben voltak, a NASA Mars-kutató szondái pedig még sehol. Az isteni részecskét sem tudták még sarokba szorítani. Nem volt szó sem új-, sem madár-, sem sertés-, sem mexikói influenzáról és még csak hatmilliárdan éltünk a Földön.


Fotó: Northfoto

Harry, Jack és Britney

2000 óta a Star Wars már ötödször és hatodszor is folytatódott, a Mátrix másodszor és harmadszor, felbukkant Harry Potter, Kung Fu Panda és Shrek, bekékültek a Na’vik, mozivászonra került Frodó, Jack Sparrow meg lassan az összes szuperhős. Minden 3D-s lett és computer animált, a tévébe pedig berobbantak a valóságshow-k, majd a zenés tehetségkutatók. Véget értek a Jóbarátok, de elkezdődött a Doktor House, a Szerencsekerék meg újra forog. Jacko mindeközben meghalt, X-faktor pedig akkor még nem volt senkiben.


Fotó: Northfoto

Ami még fontos: Britney Spears azóta elvesztette ártatlanságát. Többször is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik