Belföld

A hiba kijavítása megkezdődött

A körülményekhez képest nyugodtan telt az éjszaka abban a 78 lakásos szombathelyi társasházban, ahol gázszivárgás miatt pénteken el kellett zárni a gázt, a gázmű szakemberei vasárnap reggel megkezdték a szerelést.

A kilencemeletes tömbházban jelenleg nincs sem fűtés, sem pedig meleg víz – mondta el a helyi védelmi bizottság ülését követően Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere az MTI érdekélődésére vasárnap.
Tájékoztatása szerint a saját döntése okán a házban éjszakázó 12 családból senki sem fordult a katasztrófavédelem és az önkormányzat által megszervezett ügyelethez, egy család volt, amely még az este érkezett haza, és kérte elhelyezését.

Puskás Tivadar hangsúlyozta: az önkormányzat mindenkit el tud helyezni, a maradók közül ezután is bárki dönthet úgy, hogy az átmeneti költözést választja.
Az MTI helyszínen lévő tudósítójának szombaton este többen – főleg idős emberek – úgy nyilatkoztak, hogy nem kívánják elhagyni lakásaikat, és az egyre hidegebbre forduló időjárás ellenére kitartanak lakásaikban.
Vasárnap reggel a Szűrcsapó utca 14-es számú házban megjelentek a gázmű szakemberei és megkezdték a szerelést, a munkálatok azonban legalább egy hétig eltartanak majd.

A polgármester elmondta: a 16 lakás közül, ahová szombaton még nem sikerült bejutniuk, valamennyi tulajdonos jelentkezett, így a gázszolgáltató szakemberei vasárnap a ház mindegyik lakásában le tudják szerelni a gázórákat, ami előfeltétele a rendszer javításának.
A szakemberek felmérik azt is, hogy az egyes lakásokban lévő gázkészülékek megfelelnek-e a biztonságos üzemeltetés követelményeinek, és azt is, hol milyen beavatkozásra, esetleg cserére van szükség – fűzte hozzá.
Az önkormányzat által üresen álló lakásokba – az úgynevezett MOP-házba – költöztetett 9 család nyugodtan töltötte az első éjszakát. Ha többen kérnék az elhelyezést, őket is itt szállásolnák el, illetve kollégiumi férőhelyek is rendelkezésre állnak. Szombaton 41 család, összesen 82 ember választotta azt a megoldást, hogy átmeneti időre rokonokhoz, ismerősökhöz költözik.

Tizenkét lakásban összesen 21 ember jelentette ki – valamennyien felnőtt korú, cselekvőképes személyek, – hogy maradni kíván a fűtetlen lakásban. Közülük egy idősebb házaspár egyik tagja mozgáskorlátozott, neki Puskás Tivadar egy házi segélyhívó készüléket adott át, amelyen keresztül egyetlen gombnyomással hívhat segítséget.

A polgármester elmondta: egyelőre még tárgyalnak a víz- és csatornamű vállalattal, amelynek szakemberei úgy nyilatkoztak, hogy a fagyásveszély és egyéb vagyonvédelmi okokból hétfőn reggel el kell zárni a házban a vizet. Ha ez megtörténik, a házban maradók helyzete még nehezebbé válik, ezért az önkormányzat minden tőle telhető segítséget meg kíván adni.
A kilencemeletes tömbház egyik hetedik emeleti lakásában szombaton érzett az egyik lakó gázszagot, ő értesítette a gázművek ügyeletét. A szakemberek a lakásban és a ház pincéjében, az egyik felszálló vezeték úgynevezett “strongjánál” is szivárgást észleltek, ezért elzárták a gázt.
A javítási költségeket egyelőre az önkormányzat vagyonhasznosító cége, a SZOVA Zrt. vállalta magára, amely hat lakással rendelkezik a házban. A lakóközösség számláján ugyanis nem volt elég fedezet arra, hogy a munkát megrendelje és kifizesse.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik