Belföld

Új feladatkörök kerültek a megyegyűléshez

Mintegy hatszáz folyamatban lévő ügyet és pályázatot vesz át a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól a Fejér Megyei Közgyűlés.

A fideszes Vargha Tamás a testület csütörtöki ülését követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az átadás-átvételi folyamat már megkezdődött.Megjegyezte ugyanakkor: a Regionális Fejlesztési Ügynökség megmaradt, de a továbbiakban a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozik, s elsősorban közreműködő szervezetként tevékenykedik. Emellett munkaszervezetként segíti a régió megyei közgyűléseinek munkáját, többek között előterjesztéseket készítenek a fejlesztési pályázatokhoz – tette hozzá.

Kiemelte, hamarosan létrejön a regionális konzultációs fórum a régió három – Fejér mellett Komárom és Veszprém megye – közgyűlési elnökének részvételével.

Vargha Tamás elmondta, hasonló szervezetet hoznak létre Fejér megyében is, amelybe a megyei jogú városok (Székesfehérvár, Dunaújváros) egy-egy főt, míg a megyei közgyűlés két főt delegál. Ezek a szervezetek “a régiót és a megyét érintően konzultációs jogosítványokkal” bírnak.Jelezte, a jogszabályok szerint a megyei jogú városok továbbra is önálló területfejlesztési jogosítványokkal rendelkeznek.

A Fejér Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta: az év első felében megkezdik a felkészülést a területfejlesztési feladatokra, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusra már kész megyei fejlesztési koncepcióval rendelkezzenek. A tényleges munka a második félévben kezdődik, amikor megismerkednek a 108 település rendezési tervével, helyi építési szabályzatával, fejlesztési elképzeléseivel, s azokat a tervekbe beillesztik- közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik