Belföld

Elzavarnák Gyurcsányt Miskolcról

Rendkívüli közgyűlés összehívását szorgalmazza Miskolcon a Jobbik helyi frakciója, amely azt szeretné elérni, hogy a grémium Gyurcsány Ferencet nyilvánítsa nem kívánatos személynek Miskolcon - közölte Szegedi Márton, a Jobbik városi elnöke, frakcióvezetője.

Kapcsolódó cikkek

Mint arról beszámoltunk, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció vezetője, valamint a párt három tagja, Vadai Ágnes, Varjú László és Molnár Csaba hétfőn miskolci családok invitálására a borsodi megyeszékhely negyvenezer lakosú avasi városrészébe, panellakásokba “költözött”, hogy vendéglátóik kérésére a helyszínen ismerkedjenek meg azzal, milyen is ilyen környezetben élni.

A Jobbik városi elnöke szerint az országot és Miskolcot is “tönkre tévő Gyurcsány-féle futóbolondoknak” régen önfenntartó börtönökben lenne a helyük.

Szegedi Márton szerint a volt miniszterelnök miskolci kirándulása provokáció. “Ízléstelen vicc az, amit Gyurcsány Ferenc a miskolciakkal csinál, a budai villájából a nyomorgó, számláikat kifizetni nem tudó avasi emberek közé jönni” – fogalmazott a politikus. A történtek miatt azonnali intézkedéseket követelnek és Miskolc polgármesterét arra kérik, hogy rendkívüli közgyűlést hívjon össze, amely nyilvánítsa persona non gratának Miskolcon Gyurcsány Ferencet, azért “hogy ne hergelhesse tovább a miskolci embereket.”

A Fidelitas is hazaküldené „VV Ferit és csapatát”

A nyugalom megzavarására is alkalmas a DK celebek legújabb húzása – írja közleményében Zsiga Marcell, a Fidelitas alelnöke. A realityk történetében nem volt még példa arra, amit a furmányos csapat, név szerint VV Feri, VV Csabi, VV Laci és VV Ági a napokban Miskolcon művelnek – fogalmaz a miskolci országgyűlési képviselő.

A dolog szépséghibája csupán annyi, hogy a DK celebek a hétköznapi emberek életének nehézségét használják fel saját politikai céljaik érdekében. Hiszen 8 éven keresztül korántsem volt nekik ennyire fontos az avasi lakótelepen élők sorsa, mint most, amikor egy-két jó vágókép kedvéért bármire képesek.

VV Ferinek és csapatának azt javasoljuk, hogy térjenek vissza jakuzzis villájukba és ne alázzák meg azokat az embereket, akiknek akkor, amikor erre valós lehetőségük volt, nem segítettek. Amúgy is rég kiszavazták már őket – írja Zsiga Marcell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik