Énekesnőből szövegíró lett Czutor Anett

Czutor Anettet legutoljára még kismamaként láttam a színpadon, óriási hassal, állapotosságával is a világ legtermészetesebb, bájosabb módján énekelve. Azóta eltelt másfél év és így most annak jártam utána, hogyan is ment keresztül ő és a szegedi Honeybeast zenekar ezen az időszakon. Amikor felhívtam; kiderült, hogy egy hete kilépett a zenekarból.  A miértekre azonnal választ adott Anett:

– Olyan, mintha a karomat vágták volna le, de döntenem kellett, mert nem maradhattunk abban a helyzetben, hogy egy kicsit ezt is, azt is csinálom, és valójában pedig semmivel sem foglalkozom igazán. Ha meg tudnék élni belőle működne, de szinte semmilyen jövedelmünk nem származott a  koncertekből, útiköltségekért lépünk fel. Ezt pedig így már nem tudtam vállalni a gyógyszerészi főállásom és a gyermekeim gondozása mellé.

Azért lepett meg ez a döntésed, mert ha lassan is, de felívelőben van a Honeybeast karrierje. 2005 óta építették ezt és pont a második lemezetek megjelenése előtt léptél ki.

– Valóban, egyre több rádió játssza például a Portugált és az új dalaink is slágergyanúsak. Pont ezen változások miatt sokkal komolyabban kellene az énekléssel, szerepléssel foglalkoznom, viszont az említett okok miatt nem tudok 100 százalékot nyújtani. Ezt a gondot nagyon régóta teherként cipeltem magammal, és úgy éreztem, hogy ezzel a zenekar többi tagját is hátráltatom. Lehet, hogy maradtam volna, ha vártunk volna a második lemezünk felvételével még háromnegyed évet, hogy rendeződjenek a körülöttem levő bizonytalanságok – elsősorban az egészségügyhez kapcsolódó főállásomra gondolok -, de érthető okokból ők haladni akartak. Ennek ellenére a bejelentésemnek nem örültek, nagyon megviselte őket.

Emellett kérdés, hogy a rajongóitok, akik kezdték megszokni az arcodat, hangodat, hogyan fognak viszonyulni egy új énekesnőhöz?

– Nem vagyok ezzel kapcsolatban annyira  szkeptikus, mert a háttérben maradhatok mint dalszerző, szövegíró, tehát azért annyira nem maradok ki ebből. De meglepődnék rajta, ha kiderülne, hogy a Honeybeast rajongók csak miattam jöttek el, mert szerintem ez ennél többről szólt.

Eddigi legsikeresebb daluk, a Portugál

A bátyáddal való zenélést, a Czutorchestrát folytatni fogjátok?

– Vele ritkábban léptünk fel és az végül is alkalomszerű hakni volt.

Az örömzenélés szebben hangzik.

–  Hívhatjuk így is. A Czutorchestrával gyakorlatilag sohase próbáltunk, hiszen egy csomó dalt a tesómmal már nagyon régóta éneklünk. Néha mikor Szegeden jártak, egy szál gitár kíséretében megnéztünk 1-2 számot, de sokat először csak a koncerten adtunk elő. Mindenki tudta a dolgát, szóval működött minden.

Igen, elég jó kritikát olvastam az előadásotokról egy zenei magazinban. Azt azért lehet tudni, hogy Ausztráliában tanultál sokáig, és 9 év van köztetek. Mindig szoros volt a kapcsolatotok vagy később találtatok így egymásra?

–  Az biztos, hogy ő mindig nagyon szeretett engem, de ez a korkülönbség azért érezhető volt, teljesen külön utakon jártunk.  Később vált igazán szorossá a kapcsolatunk, mikor nagyobbak lettünk.

Első lemezük és videóklipükjük címadó dala: a Parazita

Ehhez persze kellett az is, hogy haza gyere Sydney-ből.  Kíváncsi vagyok mi vonzott Szegedre, illetve mi tart még itt téged, hiszen az ott megszerzett nyelvtudás képessé tesz arra, hogy külföldön is könnyen munkát találj, és énekesnőként is ez talán több lehetőséget jelenthet.

–  Nem önszántamból jöttem haza, 12 évesen nem volt más választásom.  Sőt, nem volt kedvem hozzá, a mai napig fáj a lelkem emiatt. Kétlakinak vallom magam, habár büszke vagyok a magyarságomra. Ám olyan meghatározó korszakomat töltöttem Ausztráliában, ami kitörölhetetlen. Egészen másfajta szemléletet alakított ki bennem és a személyességemet is úgy formálta, ami mások számára talán megfoghatatlan vagy érthetetlen.

A nyugodtságodra gondolsz?

Most már azért nem mondhatom magam annyira annak, mert az ember átveszi ezt az idegbeteg, stresszes hangulatot, ami itt uralkodik. Azért Magyarország nem egy szanatórium. Biztos, hogy vannak itthon is boldog emberek, csak én nem ismerek sokat, ami persze engem is befolyásol. Bevallom, most is vágyódom vissza, és nem tartom kizártnak, hogy valamikor még külföldön éljek, habár ez a gyerekek mellett egyre nehezebb. Ám tegyük hozzá, hogy semmi se lenne úgy, mint most, ha nem jöttem volna vissza. Tehát nem megtörten és rezignáltan és lemondóan jelentem ki, hogy nekem már nincs sok lehetőségem, mert annyira még nem vagyok öreg, hogy ne változtathatnék.