Belföld

Ötvenezerre nő a helyszíni bírság maximuma

Akár kilencven napra rács mögé kerülhet, illetve 450 ezer forintnyi pénzbírsággal sújtható az, akit egyszerre egynél több, elzárással is sújtható szabálysértés miatt vonnak felelősségre.

Április 15-től a szabálysértőkre bizonyos esetekben csaknem félmilliós pénzbüntetés vagy kilencven nap elzárás is kiszabható, s szinte jobban jár az, aki kisebb bűncselekmény miatt bíróság elé kerül, mert ott sok mindent meg lehet úszni felfüggesztett börtönnel is – írja a Népszabadság a hétfői számában.

Akár kilencven napra rács mögé kerülhet, illetve 450 ezer forintnyi pénzbírsággal sújtható az a személy, akit egyszerre egynél több, elzárással is sújtható szabálysértés miatt vonnak felelősségre – idézi az új, április közepétől hatályos és most megjelent szabálysértési törvényt a lap.

Ez minden eddiginél súlyosabb szankció, és a majdnem félmilliós büntetésért vagy három havi „börtönért” nem is kell túl nagy balhét csinálni: elég, ha valakit két alkalommal kisebb, akár pár száz forintos kárt okozó bolti lopáson érnek. De két kocsmai balhé következménye szintén könnyen ez lehet, és kilencven napra fogdába kerülhetnek azok az örömlányok is, akiket többször rajtakapnak azon, hogy tiltott helyen árulják magukat. A bűncselekményi értékhatár áprilistól ötvenezer forint lesz, de nincs az a bíróság, amelyik végrehajtható szabadságvesztést szabna ki – olvasható a Népszabadságban.

Valamivel jobban járnak azok, akik elzárással nem fenyegetett szabálysértéseket követnek el „halmazatban”: esetükben csak a pénzbírság felső határa emelkedik másfélszeresére. Életszerű példaként említi a lap, hogy ha az autós nem csatolja be a biztonsági övét, ráadásul kézben tartott mobilon beszélget, a büntetése 225 ezer forint lehet.

A lap sorolja, hogy áprilistól a helyszíni bírság maximuma a jelenlegi húszezerről ötvenezerre nő, és kártyáról is ki lehet fizetni. Az elzárással nem sújtható szabálysértéseknél, amennyiben nem sikerül az ügyet a helyszínen lezárni, maximum 150 ezer forintos pénzbírságot szabhatnak ki. Háromszázezer viszont a határ, ha az elkövetőt elzárással is sújthatnák. Ilyenkor alapesetben a fogdabüntetés legfeljebb hatvan, fiatalkorú esetén harminc nap lehet.

Amennyiben egyszerre több szabálysértés miatt is eljárás indul, a büntetési tételek emelkednek. Így lesz a 150 ezerből 225 ezer, a háromszázezerből 450 ezer, a hatvan napos elzárásból meg kilencven nap. De a „visszaesők” is retteghetnek. Akit hat hónapon belül másodjára sújtanak helyszíni bírsággal, az ötvenezer helyett hetvenezres büntetésre számíthat.

A pénzbírságot érdemes lesz komolyan venni, mert aki nem fizet, azt szinte automatikusan lecsukják és minden ötezer forint egy napot jelenthet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik