Belföld

Jégkorszak? Ezer évre kipipálva!

Az emberi szén-dioxid-kibocsátás miatt később köszönt be a következő jégkorszak - idézte kutatók megállapítását a BBC hírportálja.

 

Az előző jégkorszak körülbelül 11,5 ezer évvel ezelőtt ért véget, azt azonban nem tudni pontosan, hogy mikor számíthat az emberiség a következőre.
Egy nemzetközi kutatócsoport a Nature Geoscience című szakfolyóiratban közzétett tanulmányában ismerteti becslését, amely szerint 1500 éven belül kezdődne meg az új jégkorszak, hacsak ki nem tolódik a globális felmelegedés következtében.
A jégrétegek vizsgálata egyértelműen igazolta, hogy felmelegedési és lehűlési időszakok váltják egymást a Föld életében. A lehűlési ciklus alatt csökken a légkör szén-dioxid koncentrációja. Luke Skinner kutatásvezető, a Cambridge-i Egyetem munkatársa úgy véli, hogy a légköri szén-dioxid szintjének 240 ppm (részecske a millióban) alatt kell lennie ahhoz, hogy a jegesedés megkezdődhessen.
A légkör jelenlegi szén-dioxid koncentrációja 390 ppm. Ha azonnal megszűnne minden kibocsátás, a szén-dioxid szintje akkor is emelkedett maradna legalább 1000 évig. Ez azt jelenti, hogy a jégkorszakba való átmenet később kezdődhet el a számítottnál.
A tanulmányban részt vettek a University College London, az amerikai Floridai Egyetem és a norvégiai Bergen Egyetem kutatói is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik