Belföld

A vörösiszap-katasztrófa által érintett Marcal folyó táplálékláncát vizsgálják a környezetvédők

A győri Reflex Környezetvédő Egyesület 2 millió 78 ezer forint támogatást nyert a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás pályázatán - mondta Lajtmann József, az egyesület elnöke. A pénzből a vörösiszap-katasztrófa által érintett Marcal folyó táplálékláncát fogják vizsgálni.

A szeptember végéig tartó program másik fontos eleme a környező települések lakóinak szemléletformálása, amely a folyó revitalizációs folyamatában aktív részvételre ösztönzi az érintetteket. 

Fórumokat tartanak önkormányzati vezetőknek, civil szervezeteknek a folyó védelméről, az elkerülendő szennyezőforrásokról, a diákoknak pedig iskolai vetélkedőket szerveznek, amelyeknek fő témája a Marcal lesz – ismertette az elnök. A Reflex előzetes vizsgálatokat már végzett a Marcalt tápláló észak-bakonyi vízfolyásokon, ahol nem tapasztalták a tápláléklánc sérülését. Ez évben a Marcal teljes szakaszán végeznek méréseket. 

Kontrollálják, hogy miként épül fel a tápláléklánc az apró élőlényektől a ragadozó halakig. A mérések eredményei a folyót érintő későbbi beavatkozásoknál hasznosulhatnak. A Vidékfejlesztési Minisztérium támogatása a program költségeinek 75 százalékát fedezi, a fennmaradó 25 százalék az egyesületi önerő

Ajánlott videó

Olvasói sztorik