Belföld

Három és fél milliárd forintot kap az Esterházy-kastély

Az Esterházy-kastély fejlesztése erősítheti a térség turizmusát, a zenei és művészeti életét egyaránt.

3,5 milliárd forintos fejlesztés eredményeként, az Európai Unió támogatásával valósul meg az ország legjelentősebb kastélyfejlesztése Fertődön. Sajtótájékoztatóján Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára elmondta: a kormányzat célja, hogy Fertőd központjává váljon az helyreállított Esterházy-kastély, amely erősítheti a térség turizmusát, a Haydn-kultusszal összefüggő régi zenei életet és a művészeti eseményeket. A kiemelt fejlesztés új munkahelyeket is teremt a Győr-Moson-Sopron megyei városban. A rekonstrukció eredményeként több teremben teljesen megújultak a freskók, az intarziás padozatok, valamint a homlokzati és beltéri díszítések.

Molnár Ágnes fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár (NFM) elmondta: “Már az eddigi kastélyfejlesztések is, ami csak a futó programjainkat jelenti, 23 milliárd forint értékben folynak. Nagyon sajnálatos, hogy nem volt soha az Európai Uniós források lehívásánál a szocialista kormánynak olyan stratégiája, ami valóban az első pillanattól kezdve, s amely kifejezetten egy kastélyfejlesztési elképzeléssel rendelkezett volna, mert akkor nem csak ennyi pénzről lehetne beszélni. Nagyon jól tudjuk, hogy mi már a források felhasználását sajnálatos módon csak átvettük, és jelentős összege ennek a 8 ezermilliárdnak, pontosan 5 ezermilliárd lekötésre került, de mi szeretnénk jól felhasználni a maradék pénzt, s ezért tartjuk fontosnak az Eszterháza, és egyéb kiemelt kastélyok fejlesztési programját is befejezni, illetve újakat megindítani.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik