Belföld

Feljelentette a kórházat

Egy lovasberényi férfi nem kapta meg a Fejér megyei kórháztól elhunyt édesapja iratait.

Kapcsolódó cikkek

Csütörtökön tett feljelentést a rendőrségen a lovasberényi férfi. Édesapja hétfőn halt meg a Fejér Megyei Szent György Kórházban.

A hamvasztáshoz lett volna szükség az elhunyt orvosi papírjaira és irataira, így derült ki, hogy nincsenek meg. Ő a mentősöknek adta az iratokat, amikor beszállították a kórházba az édesapját. Tőlük azt az információt kapta, hogy átadták a pszichiátriai osztály főorvosának azokat. A főorvos azt állítja, hogy az iratokat visszadta neki, de ez nem történt meg- tudta meg a Fehérvár24 a férfitől.

A lovasberényi lakos hozzátette: amint lehet az ügyészségen is feljelentést tesz.

Lapunknak a megyei kórház főigazgatója korábban azt mondta: az intézmény nem hibázott. Akkor egy fél évvel ezelőtt történt estről volt tudomása, a mostaniról legkorábban kedden kapunk tájékoztatást.

A panaszostól megtudtuk: december 19-én halt meg az édesapja. Végül is szülőhelyének anyakönyvi hivatalától megkapták a szükséges iratok másolatát, így a hamvasztás megtörténhetett.

Az idős betegnek agyvérzése volt korábban. Egy roham miatt kellett beszállítani a Fejér Megyei Szent György Kórház.pszichiátriai osztályra.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik