Orbán Viktor a Széll Kálmán Alapítvány zárt rendezvényén tartott beszédet, amelyről a Hír TV kedd esti híradója tudósított. Beszédében a kormányfő úgy vélekedett, hogy a mostani változások a társadalmi alrendszerek átszervezése szempontjából nagyobb léptékűek, mint ami a rendszerváltáskor történt ezekkel a rendszerekkel. “Az a konstrukció, az az építmény, amelytől azt reméljük, hogy Magyarország eléri a kitűzött célokat, a törvények szintjén készen áll ennek az évnek a végéig. A 2012-es évben az a feladat, hogy bejárassuk” – közölte, majd példaként azt mondta, könnyebb dolog egy új köznevelési törvényt megalkotni, mint a szeptembertől induló új tanévben a lehető legkisebb konfliktussal bejáratni azt.
A hírműsorban elhangzott, hogy a miniszterelnök szerint Magyarországnak továbbra is saját gazdasági és politikai stratégiát kell alkalmaznia.
“Növekedési stratégiát kell üzembe helyeznünk, amely a magyar sajátosságokra és erőforrásokra épül. Lehet, hogy valakinek csalódást fogok okozni, de az a véleményem, hogy ma nincs nemzetközi növekedési stratégia, csak nemzeti növekedési stratégiák vannak” – mondta Orbán Viktor.
Szólt arról is, hogy 2011-ben 1.280 milliárd forintot “hagytunk kint a vállalkozóknál, a gazdaságban és a családoknál”.