Belföld

Ma tárgyalnak a képviselők fizetéséről is

Az Országgyűlés ma tárgyalja Lázár János országgyűlési képviselők javadalmazásáról, illetve Matolcsy György pénzügyi stabilitásáról szóló törvényjavaslatait.

A parlament reggel nyolc órakor kezdi e heti negyedik ülésnapját, amelynek első napirendje pontja a Fidesz frakcióvezetőjének indítványa.

E szerint a képviselők a helyettes államtitkárok illetményével azonos – jelenleg csaknem bruttó 750 ezer forint összegű – tiszteletdíjra lesznek jogosultak 2012. szeptember 1-jétől.

Az ülésszakonként ötnél több bizottsági ülést kihagyó képviselők tiszteletdíját csökkentenék. Lázár János emellett azt is kezdeményezi, hogy a parlamenti frakciók vezetői legfeljebb miniszteri, a frakcióvezető-helyettesek pedig maximum államtitkári fizetést kaphassanak. E tiszteletdíjra egyébként 25 képviselőként egy-egy helyettes lenne jogosult.

A nemzetgazdasági miniszter államháztartásról szóló javaslata szerint egyebek mellett az elkülönített állami pénzalapok, valamint a társadalombiztosítás alapjai a költségvetés központi alrendszerébe olvadnak, viszont másik alrendszerként megmarad az önkormányzati.

A Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló sarkalatos törvényjavaslatban Matolcsy György rögzítené, a személyi jövedelemadó (szja) egykulcsos, és a gyermekvállalás költségeit ebben az adónemben érvényesíteni kell. A jogszabályban lefektetett államadósság-csökkentési szabályt először a 2016-os költségvetés elkészítésénél kellene alkalmazni, addig a 2011. tavaszi konvergenciaprogramban rögzített hiányszámok szerint kellene tervezni a büdzsét.

Az Országgyűlés ötnapos ülése pénteken ér véget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik