Gazdaság

Matolcsy visszavett a növekedési hitéből

Matolcsy György már nem hisz a 1,5 százalékos jövő évi magyar növekedésben.

Giró-Szász András kormányszóvivő és Matolcsy György közös sajtótájékoztatóján a nemzetgazdasági miniszter bemutatta a stabilitási törvényt és a Magyar Növekedési Tervet.


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

A miniszter a sajtótájékoztatón 3,6 százalékos költségvetési többletről beszélt, jövőre pedig 2,5 százalékos államháztartási hiányt említett. Az EU prognózisát elfogadva 0,5 és 1 százalék közötti növekedésről beszélt. Hozzátette, a növekedési terv beindulása után ez még pozitív irányba változhat.

Matolcsy György szerint a stabilitási törvény egy olyan szabályrendszert állít fel, mely a következő 15-20 évre jelöli ki az államadósság csökkentésének menetét és ütemét. A miniszter először is megjegyezte, hogy ebben az évben már 4 milliárd eurós – persze forintban nézve árfolyamtól függően – teszi hozzá – államadósság-csökkentést sikerült véghezvinni.

A miniszter a szerint a stabilitási törvény az unió 1/20-os adósságcsökkentő szabályozásához képest egy sokkal fegyelemzettebb, szigorúbb államadósság-csökkentő politikát irányoz elő, amely a keynessi gazdaságpolitika alapvetéseire épül. A törvény tartalmazza az államadósság-csökkentés ütemezésén kívül az önkormányzatok adósságcsökkentési szabályozását is, az Államadósságkezelő Központ és a Költségvetési Tanács munkájának részletes szabályozását, valamint a közteherviselés és a nyugdíjrendszer szabályozását is.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a stabilitási törvényben foglalt szigorú adósságcsökkentő szabályoktól csak abban az esetben lehetséges majd eltérni, ha tartósan – azaz egy teljes évig – visszaesik a bruttó hazai termék.

A stabilitási törvényben foglaltakra hivatkozva a miniszter jóslatokba is bocsátkozott. Matolcsy György szerint 2013-ra 70 százaléka alá, 2015-re 65-70 százalék közé, 2020-ra pedig 50 százalék alá csökken majd az államadósság aránya. A miniszter hangsúlyozta, még egyszer nem engedhető meg, hogy Magyarországot térdig, könyékig eladósítsák. A törvényről a miniszter szerint még a hetekben dönthet az Országgyűlés.

A Magyar Növekedési Terv ismertetésekor Matolcsy György úgy fogalmazott, egy olyan tervezetről van szó, amely a magyar gazdaság kitörési pontjait foglalja össze, legyen akár szó árucsoportról, ágazatokról, termékcsoportokról, külpiaci résekről. A tervezetet december végéig véglegesítik, hozzáillesztenek intézményi és pénzügyi forrásokat.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta a növekedési tervvel kapcsolatban, hogy a miniszterelnök személyes elvárása az EU-s források 95 százalékos lehívása, ezeket pedig a kis- és  középvállalatok felé kell becsatornázni. Azokhoz az uniós forrásokhoz pedig, ahol saját erőre is szükség van, a hitelfedezetet bankok és állami tulajdonú pénzintézetek forrásaiból kell biztosítani. Ennek érdekében a Magyar Fejlesztési Bank 60 milliárdos tőkeemelésben részesül portfolio tiszítás céljából. A miniszter még két ugyanekkora összegű emelést helyezett kilátásba. Hozzátette, ettől 1000 milliárd forintnyi pénzügyi többlet magyar gazdaságba áramlását várják.

A miniszter még szerdán találkozik az MNB elnökével, a tárgyaláson pedig arra fogja kérni Simor Andrást, tekintsék át, az MNB milyen forrásokat használhat a növekedési terv támogatására, hogy megmaradhasson a növekedés a pozitív tartományban.

Újságírói kérdésére, hogy Matolcsy György miért nem vesz részt az IMF-el folytatott tárgyalásokon, a miniszter csak annyit válaszolt, a tárgyalásokat Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezeti, a minisztérium pedig államtitkári szinten képviselteti magát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik