Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a finanszírozási nehézségek, a háziorvosi rendszerben dolgozók elöregedése és a betöltetlen praxisok emelkedő száma az uniós átlaghoz való felzárkózás helyett az eddigi eredmények fenntarthatóságát kockáztatják – írja a Magyar Nemzet.
Reálértéken 8,3 százalékkal csökkent 2005 és 2010 között az Egészségbiztosítási Alapból a háziorvosi ellátás finanszírozására fordított összeg – derül ki az ÁSZ vizsgálatából, amely szerint az ellenőrzött időszakban nem dolgoztak ki a háziorvosi ellátás megújítását szolgáló fejlesztési tervet, noha a helyzet immár a rendszer ellehetetlenülését vetíti előre.
A vizsgálat szerint lakosság megbetegedési és halálozási mutatói jelentős különbségeket mutatnak aszerint, hogy az adott település miként illeszkedik a rendszerbe. Ez azt jelenti, hogy 220 ezer embernek – főleg a kistelepüléseken – nagymértékben rontja az életesélyeit, hogy ahol él, nincs állandó háziorvos. A rendszer nem ösztönzi a megelőzést, a finanszírozási hiányosságok miatt sok háziorvos külföldre ment, miközben tavaly 171 praxis betöltetlen volt és egyre nőtt az itthon maradt doktorok terhelése.
