Belföld

MSZP: példátlan a Jobbik magatartása

Példátlannak tartotta az Ogy. szocialista alelnöke, hogy Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) kérésére tárgyalási szünetet kellett elrendelnie.

Amikor Gaudi-Nagy Tamás tárgyalási szünetet kért, azt mondta: “viszonylag jó a helyzet, mert a tőlünk jobbra álló szekció teljesen üres, mi egyébként ezt szeretnénk, erre vonatkozó javaslatot nyújtottunk be az átmeneti törvényhez, amelyben kértük az MSZP feloszlatását, vagyonának elkobzását, úgy tűnik, az MSZP ezt megértette és már nincs is köztünk”

Ujhelyi István erre reagálva kijelentette: “összenőtt, ami összetartozik”. Szerint a Jobbik olyan megoldás keresésére törekedett, ami a szocialistáknak kárt okoz. Azt is furcsállta, hogy Gaudi-Nagy Tamás már a kérését megelőzően, húsz percen át egyeztetett a teremben Lázár János, Kósa Lajos és Kövér László fideszes politikusokkal.

A választójogi törvényjavaslat tárgyalása közben háromnegyed ötkor Gaudi-Nagy Tamás szünetet kért, arra hivatkozva, hogy a frakciók egyeztetni tudjanak álláspontjaikról, és azon módosító javaslatokról, amelyekkel szerinte elfogadhatóvá válna a törvényjavaslat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik