Belföld

Íme, az “Év Vállalkozója”

A VOSZ Ügyvezető Elnöksége „2011. Év Vállalkozója” díjban részesítette Balogh Leventét, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét.

Az ásványvíz-forgalmazó cég Balogh Levente irányítása alatt több hazai és nemzetközi díjat is elnyert, azonban most először a cégvezető munkáját ismerték el.


Fotó: MTI / Ujvári Sándor

A kitüntetett a díjat ma délután, a Magyar Vállalkozók Napja ünnepi rendezvényen vehette át a Művészetek Palotájában Varga Mihálytól, a Miniszterelnökség államtitkárától, Demján Sándortól, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnökétől és Tardos Jánostól, a VOSZ soros elnökétől.

A díjátadón elhangzott méltatások szerint Balogh Levente a pályázat kritériumainak megfelelésén kívül kreativitásával, innovatív ötletek megvalósulásához való személyes hozzájárulásával érdemelte ki ezt az elismerést. A díjat minden évben azok vehetik át, akik a vállalkozásuk területén elért kiemelkedő eredményeik mellett jelentős közéleti tevékenységet is folytatnak.

“Mindent megtettem az elmúlt években, hogy cégemet sikeres vállalkozássá tegyem, ezért megtisztelő ez az elismerés. Sikereinkkel példát szeretnénk mutatni a fiatal magyar vállalkozóknak, és persze a pályakezdőknek is. Ezzel a díjjal pedig megerősítést nyert a hitem abban, hogy érdemes tovább dolgoznom, dolgoznunk Magyarország jó hírnevének erősítésén a világban” – nyilatkozta a díj átvételekor Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik