Fotók: Neményi Márton
A botrányon essünk túl az elején – ezt ön mondta 2008-ban, frissen kinevezett igazgatóként, amikor arról kérdeztem, hogy nem nagy merészség-e egy olyan „alternatív darabbal” nyitni, mint A jég. Nem sikerült túlesni a botrányon, sőt a tavalyi évad volt a legdurvább e tekintetben. A személyének szól vagy a kiemelt intézménynek az állandó botrány?
Biztos, hogy mindkettő benne van, de szerintem leginkább annak, amiről az előadásaink szólnak. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy ezek a „legjobb” visszajelzések. Azt mutatják, hogy olyan ügyeket, fájdalmakat, történelmi pillanatokat vizsgálnak a darabjaink, amikkel társadalmi szinten valamilyen zavar, kibeszéletlenség van. Egy idő után persze a sok támadás már összeadódott, és végül már mindegy, hogy mit csinálunk valójában, bizonyos embereknek, és pártoknak az általam vezetett Nemzeti Színház szálka lett a szemében. Igaz, mindig elmondják, hogy bárhol máshol el tudnák viselni a működésem, csak pont itt nem. De hogy miért, arról egy mondatot sem hallottam. Túl azon, hogy nem ártana megnézniük az előadásokat, mielőtt bírálnak, nem jutnak túl azon, hogy a színház nem elég nemzeti. Amikor rákérdezek, hogy ez mit jelent, akkor olyasmit szoktam válaszként hallani, hogy itt a Bánk bánt, Az ember tragédiáját és a Csongor és Tündét kellene játszani. De, hát ebből kettőt játszunk! Persze lehet, hogy nem úgy, ahogy azt ők elképzelik, hogy a darabokban minden szép és jó legyen. A színháznak jelen idejűnek kell lennie. Ez a műfaj lényege. Ami nem ilyen, az múzeum.
A tavalyi évad szakmai szempontból kiemelkedően sikeres volt, díjak sorát söpörte be a színház, három darabot hívtak meg a POSZT-ra, telt házzal futnak az előadások. Lehet, hogy a botrányok erősítik a színházat?
Nem hiszem, hogy azért lesznek jók az előadásaink, mert nácik tüntetnek a sarkon.
Gábor Zsazsa bonmot-ja szerint mindegy mit írnak valakiről, csak írjanak…
Én inkább azt szoktam mondani, hogy ha a szélsőjobb azt akarja, hogy ráfigyeljenek, akkor elkezdenek engem cseszegetni.
„Olyan világban élünk, amikor a Parlamentben politikai erők nyilvánítanak véleményt esztétikai kérdésekben”
Minden esetre nagyobb figyelem fordul a Nemzetire, és megmozgatja nemcsak az ellenzők, hanem a támogatók, szimpatizánsok körét is egy-egy Parlamentben felmutatott fénykép, nemzetis ügyekről szóló interpelláció, vagy utcai demonstráció.
Ez igaz, de a Tragédiára a botrány előtt adtuk el az összes jegyet. Tény, hogy nem tesz a színháznak rosszat, hogy folyamatosan beszélnek róla, de azért kihagynám ezeket… Van nekünk rendes, felépített PR-unk.
Egy csomó darab egész más értelmet, napi aktuális felhangot kap ezek miatt a botrányok miatt. Amikor Kulka János, a Mohácsi-darabban, mint lágerparancsnok, hatalmi gőggel kritizálja a darabbéli János vitéz szellemiségét, ami nem felel meg a Párt elképzeléseinek, akkor mindenki a parlamentre gondolt, ahol a képviselők ugyanezt tették a nemzetis János vitézzel. A nézők beletapsoltak a jelenetbe. Ezek az áthallások erősítik vagy gyengítik a darabokat?
Leszámítva azt az egy napot, amikor visszaszóltam az évadzárón egy provokáló újságírónak, én csöndben voltam az ilyen ideológiai-politikai támadások kapcsán. Az Egyszer élünk gulágos jelenete nemcsak arról szól, hogy a mi előadásunkkal mi történt a Parlamentben, hanem arról, hogy olyan világban élünk, amikor a Parlamentben politikai erők nyilvánítanak véleményt esztétikai kérdésekben. Pártok mondják meg, hogy milyen esztétikai irányt kell képviselnie egy színházi előadásnak. Szerintem ennél elegánsabban nem lehetett volna reagálni erre az abszurd jelenségre.
A Mohácsi-darab e jelenete direkt egy ilyen elegáns visszavágásként került a darabba?
Mohácsi János eredetileg Csárdáskirálynőt rendezett volna, de nem adta át a jogokat Kerényi Miklós Gábor. Ehelyett született az Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe. A próbaidőszak alatt, a színészekkel együtt írták – Mong Attila dokumentumregénye alapján – Mohácsiék. A jelenet nem véletlenül került bele.
„Mi a dolga egy színháznak? Az, hogy elmondja, mi van körülöttünk, felvázolja a problémákat“
Az is erős áthallásokat mutatott, amikor Stohl András, a balesete után az Úri muri főszereplőjeként tivornyázó urat játszott.
Nem a színház szándéka volt, hogy ezek az áthallások megtörténjenek. Az Úri muri bemutatóját 2010. január 15-én tartottuk, csaknem négy hónappal Stohl András balesete előtt.
Lehetne még sorolni az ehhez hasonlókat. Mégiscsak izgalmassá teszi a darabokat, ha magunkra, az országunkra ismerünk nézőként. Ne mondja, hogy ez nem szándéka a színháznak?
Mi a dolga egy színháznak? Az, hogy elmondja, mi van körülöttünk, felvázolja a problémákat. Minél zűrzavarosabb, nehezebb egy társadalmi közeg, annál inkább. Közhelyesebben fogalmazva azt is mondhatjuk, hogy a művészet dolga, hogy tükröt tartson. Attól tud különleges lenni a Nemzeti Színház – ma, amikor minden színház magyar nyelven játszik, tehát ilyen szempontból minden színház nemzeti színház -, ha a leginkább mismásolás nélkül beszél a társadalmi problémákról. Én ezt leírtam annak idején a pályázatomban is. Fontosnak tartom, hogy hiteles legyek, hiteles legyen a színház, még akkor is, ha az nem tetszik bizonyos erőknek, szabadságharcot folytatnak ellenem, és belelőnének legszívesebben a Dunába. Ezt vállaltam, ezt csinálom.
Ezt fejezte ki a beiktatásakor úgy, hogy világmegváltó színházat szeretne csinálni?
Igen. Nem lehet azt mondani, hogy nem valós ügyekről beszélünk, hogy nincs hatása annak, amit csinálunk. Nagyon élő hely lett a Nemzeti, tényezővé vált, talán társadalmi tényezővé is. Fontosnak tartom, hogy csak akkor készüljön el egy előadás, ha van miről beszélni. Magyarországon sok kibeszéletlen fájdalmunk, hibánk, bűnünk van, amik időnként hullámokban előjönnek. Az biztos furcsa, hogy mi hangosak vagyunk. Nem próbálunk finoman fogalmazni. S ez a témákra és a művészi eszközökre is igaz. Szerintem csak így lehet, igazodva nem lehet színházat csinálni. Most kell hangosnak lenni. Ez nem arról szól, hogy valaki ideáll vagy odaáll politikailag. Azt viszont abszurdumnak tartom, hogy a művészetben ma szitokszó az, hogy liberális. Most ezt nem politikai értelemben értem. Milyen lehet egy művész azon kívül, hogy liberális? Szerintem nem lehet más.
„A Nemzeti egyébként soha nem válaszol a kérdésekre, mi „csak” megpróbálunk olyan témákat fölvetni, amiről szerintünk beszélni kell”
Ezt sokan erősen vitatnák. Azért van jónéhány konzervatív művész is.
Egy konzervatív gondolkodású művész is liberális. Mert nyitott, kíváncsi. Más filozófia szerint él, gondolkodik, de igazi művészként nem lehet más. Mert akkor kizárná a világot. És ő azért művész, mert a világról akar beszélni. Abszurdan működnek, kerülnek kontextusba a fogalmak.
Az idei évad repertoárja igazi, klasszikus nemzeti színházas repertoár Sütő Andrással, Bródy Sándorral, Shakespeare-rel és Molière-rel. Már-már úgy lehet érezni, hogy direkt, a támadások hatására állította így össze. Volt önben egy ilyen dac, hogy „na, most megmutatom, mennyire klasszikus a Nemzeti”?
Egy kis fricska volt benne, persze.
És hol marad a mai jelenre utaló, görbe vagy nem görbe tükör?
Tessék megnézni a Szent Johannát, A fösvényt, a Sütő András-darabot, a Tanítónőt, a Hamletet. A klasszikus darabokon keresztül lehet a legprovokatívabban a jelen korról beszélni. A Szent Johanna azt vizsgálja, mi a valós hit, és mi az intézményesített hit, amit a politika felhasznál, kijátszik. Van egy jelenet, amiben Kulka János, Znamenák István, és Fodor Tamás az angol, a francia és az egyházi hatalom képviselőjeként megegyeznek, hogy el kell pusztítani azt a személyt, aki mindenféle politikai hatalmi érdektől függetlenül csak a hitet tartja fontosnak, mert így mindenkinek útjában áll. Ez ugyanolyan provokatív szerintem, mint Iluska aluljárós jelenete. Vagy februárban mutatjuk be a Náthán gyermekei című ifjúsági előadást. Ez azt vizsgálja, mit tud egymásról a zsidóság, a kereszténység, és az iszlám, miközben irtja egymást.
Újabb forró téma a cigánygyilkosságokról szóló pályázat. Hogy áll ez a projekt?
Pályázatot írtunk ki, szeptember végén volt az eredményhirdetése. Közel 30 mű érkezett be, nagyon remélem, hogy ezek közül 2-3 darabot be is tudunk mutatni. Ezek is egy fontos társadalmi történést dolgoznak fel, amiről nagyon keveset beszélünk. Itt nem csak az a kérdés, hogy kik követték el a gyilkosságokat, hanem az is, hogyan alakul ki egy olyan társadalmi közeg, amiben ezek az események megtörténhettek. A Nemzeti egyébként soha nem válaszol a kérdésekre, mi „csak” megpróbálunk olyan témákat fölvetni, amiről szerintünk beszélni kell.
„Nem vagyok fasiszta, nem írok antiszemita cikkeket”
Az azért borítékolható, hogy ebből is botrány lesz.
Nem tudom, kiszámíthatatlan, miből lesz balhé. A fene gondolta volna, hogy a János vitézzel lesz a legnagyobb. Meg aztán, most van más balhé. Szerintem egyébként lassan belenyugodtak, hogy ha csak valami nagy dolog nem történik, akkor már kihúzom az öt évet. Ráadásul nagyon működik a ház, erről persze nem sokat beszélnek. Díjakat kapunk, külföldi meghívásokat, és ami még fontosabb, sokan járnak ide, teltházzal futnak a darabok. A nézőink egyharmada fiatal. És maguktól jönnek, nem buszokkal hozzák ide őket. Olvastam olyan pályázatot, ahol meg volt jelenítve, hogy buszokkal hozzák majd a nézőket a színházba a hátországból.
A Hátország-ügyben is állandó téma a Nemzeti. Bizonyos körök szerint, azért kapta meg a Dörner-Csurka-kettős az Új Színházat, mert Alföldit nem tudták kirakni. Így próbálják a radikális jobboldal száját betömni. Ön szerint van ebben valami?
Én nem vagyok fasiszta, nem írok antiszemita cikkeket, még soha nem volt olyan megnyilvánulásom, ami embertársaim bármilyen csoportját valamilyen okból másodrendűnek gondolja, mint ahogy Csurka István teszi. Csodálkoztam is Tarlós István meglepetésén, hiszen Csurka húsz éve ír ilyeneket. Meggyőződésem, hogy a főpolgármester nem olvasta a pályázatot. És mivel konok, makacs ember, most már védi a mundér becsületét. Egyébként, ha ez a kérdés ennyire el volt döntve, szólhatott volna valaki Dörner Györgynek, hogy ugyan, adjon már be egy normális pályázatot. Ne olyannal „nyerjen”, aminek eszmeiségén, színvonalán egész Európa hátrahőköl. A politikai-eszmei részén túl pedig kiderült egy csomó leírt dologról, hogy hazugság. Hazugságokat írt bele Dörner egy hivatalos dokumentumba, mondhatni „okirathamisítás” történt. Egyébként a véleményem nem változott az „Az nem lehet, hogy…” kiáltvány óta, aminek egyik kibocsátója voltam. Képtelenség, hogy ilyen eszméket valló emberek, bármilyen kulturális intézmény élére kerüljenek. Meggyőződésem, hogy Csurkának fogalma sincs, hogy működik egy színház, hogy lehet 3-400 embert esténként bevinni oda. Olvasom, hogy magyar nóta estek lesznek… Szép! Amikor a Sütő-örökösök letiltották a darabokat, inkább azt mondták, Sütő is kommunista volt. Mindenki, aki nemet fog mondani nekik, az kommunista lesz, zsidó, buzi, hazaáruló. Az nem lehet, hogy bárhová megy most az ember Európába, ez az első kérdés. Kikérem magamnak! Ki az a Csurka István, hogy erről kelljen állandóan beszélnem?
Jó drámákat írt.
Remek drámaíró volt, most direkt elolvastam a műveit. Mellesleg az én mesterem, Horvai István rendezte a darabjait a Pesti Színházban. Tehát bármennyire fáj, Csurkával közös szellemi gyökereink vannak. Neki velem, nem pedig nekem vele.
„Csurka az egyik rádióban azt nyilatkozta, hogy ha lenne olyan rendes nemzeti színház, ahol magyar darabokat játszanak, akkor ezt az egészet nem is akarná”
Elképzelhetőnek tartaná, hogy bemutasson a Nemzeti Színház egy Csurka-darabot?
Picit porosak a darabok. De nem írói szempontból, hanem a társadalom tart már máshol, mint amiről szólnak. Egy normális helyzetben – ha Csurka nem hőbörögne és üvöltene folyamatosan náci szövegeket – nyugodtan fel lehetne kérni, hogy írjon drámát, vagy, hogy ezt vagy azt a drámáját írja át. De hogy üljön le az ember ilyen mondatok után vele? Mit mondanék neki?
Az Új Színház ügyében úgy is előkerült a Nemzeti, hogy azt mondják, most nincs igazi nemzeti színházunk, mert a Nemzeti nem az. Azért kell a dörneri Új Színház, hogy legyen ilyen.
Ami magyar nótára épít? Csurka az egyik rádióban azt nyilatkozta, hogy ha lenne olyan rendes nemzeti színház, ahol magyar darabokat játszanak, akkor ezt az egészet nem is akarná. Tehát, ha megnézné a mi repertoárunkat, akkor már ezek szerint nem is akarja az Új Színházat. Ezek az emberek, akik nagyon büszkék a becsületességükre, gerincességükre, egyenességükre, nem azt mondják, hogy nem tudom, hány éve nem jutok lehetőséghez, és kikerültem a színházi életből, hanem ilyen álérvek mögé bújnak. Magyar drámák színháza? A Nemzeti repertoárjának 70 százaléka magyar dráma. A tények nem fontosak számukra.
Idén a társulat kapcsán nyilván volt némi fejfájása. Péterfy Bori babázni ment, Stohl András pedig börtönbe. Sikerült pótolni őket?
Működik a repertoár?
Igen.
Válaszoltam a kérdésére.
Stohl már nem tagja a Nemzeti Színháznak. Mi lesz, ha márciusban kiengedik, visszavárja őt a társulat?
Most nem tagja színháznak, jogerős börtönbüntetését tölti. Ha kijön, akkor természetesen beszélni fogunk arról, mi lesz vele.
A válság és a kulturális megszorítások mennyire érintették a színházat?
Az intézmény összköltségvetése – az épület- és parkfenntartással, rezsivel – a korábbi 1,7 milliárd helyett most alig több mint 1 milliárd. Ez az előadásokat tekintve úgy néz ki, hogy egy-egy előadásra idén a tavalyi egytizedét tudjuk fordítani. Tavaly húsz, most kétmillió jut egy előadásra.
Ez elég drasztikus visszavágás. Színpadra lehet állítani úgy a darabokat ennyi pénzből úgy, hogy a művészi színvonal még vállalható legyen?
Egy darabig igen. A Szent Johanna is működik. A díszlet egy része más előadásból jött, illetve kaptunk némi támogatást. Egy darabig tehát meg lehet csinálni, aztán egy idő után már nem.
„Egy idő után csak rájön az ország arra, hogy a kultúra nem olyan terület, amin egy tőkeinjekcióval lehet segíteni, mint egy bankon”
A fenntartó most dörzsölgetheti a kezét, hogy lám, ennyiből is meg tudták csinálni, miért adnék én többet. Nem fél ettől?
A munkatársaimmal nagy vitáink szoktak lenni ez ügyben. Van, aki azt mondja, épp ezért kevesebb darabot kéne bemutatni. Én viszont azt mondom, hogy nem. Egy idő után csak rájön az ország arra, hogy a kultúra nem olyan terület, amin egy tőkeinjekcióval lehet segíteni, mint egy bankon. Az, ami 20-30 év alatt felépült, és most eltűnik – már most nagyon sok minden eltűnt, és sokan az utolsókat rúgják –, annak ugyanúgy 20-30 év kell majd a felépülésre. Ez az ország a kultúrájáról híres, ugyanakkor valamiért nem tartja fontosnak a kultúráját.
Mikor találkozott utoljára Szőcs Gézával és Réthelyi Miklóssal?
A miniszter úrral három hete, Szőcs Gézával egy hónapja. Teljesen normális munkakapcsolatban vagyunk egymással. Ha bajom van, mehetek hozzájuk, ha akarnak valamit, felhívnak.
Járnak előadásokra?
Járnak.
Mondta, a támadói belenyugodnak lassan, hogy kitölti az 5 évet. Ön is így gondolja, marad 2013-ig?
Szerintem már igen. De semmi sem biztos.
Újra pályázik?
Igen.
Eséllyel?
Ha nem gondolnám esélyesnek, akkor nem pályáznék.
