Belföld

Lendvai: Horthy lánca váltja Nagy Imrét

A szocialista képviselő a Népszavában elemzi az állami kitüntetésekről szóló kormánypárti javaslat hátterét.

Az MSZP parlamenti képviselője szerint az előterjesztés – amely a kitüntetések sorából törli a Nagy Imre Érdemrendet, az 1956-os Emlékérmet és Emléklapot, viszont újra bevezeti a Horthy Miklós által alapított Corvin-láncot – ideológiai üzenete világos: „Horthy Miklós kell, nagyon is kell, Nagy Imre viszont nem kell”.

Az ellenzéki politikus úgy véli: ez ugyanazt az értékrendet tükrözi, mint amelyik „nem látja szívesen József Attilát és Károlyit a Parlament körül. Ugyanazt az értékrendet, amelyet a Corvin-láncot személyesen a kitüntetettek nyakába akasztó Horthy Miklós képviselt, aki a Corvin-lánc és a Corvin-koszorú alapításával 1930-ban azt kívánta bizonyítani, kormányzóként is rendelkezik az uralkodói felségjognak számító kitüntetésadományozás jogával. Talán az sem véletlen, hogy Bartók Béla nem vette át kezéből a Corvin-koszorút”.

Lendvai Ildikó zagyvaságnak nevezi az előterjesztők magyarázatát. Pálffy István ugyanis azt mondta: „Csupán a kitüntetések egységesítése a cél, ezután minden magas kitüntetésnek Szent Istvánnal kell összefüggésben lennie.” A szocialista képviselő elismeri, „Nagy Imre nem Szent István leszármazottja, ahogy a Corvin-láncnak nevet adó Hunyadi-család sem”. Ugyanakkor nem leszármazott a Kossuth-díj és Széchenyi-díj névadója sem – teszi hozzá Lendvai, aki  őszintébbnek nevezi Wittner Máriát, aki szerint „Nagy Imre mint kommunista, egykori párttag nem méltó arra, hogy emlékét kitüntetésben örökítsék meg. A szintén kereszténydemokrata bizottsági elnök hozzátette: szerinte a forradalomból nem lehet Nagy Imre amúgy is vitatott szerepét kiemelni, szerinte Mindszentyé, de akár Bibóé is fontosabb. Ezért jobb, ha egyikükről sem nevezünk el semmit.

Érv volt az is, hogy „már mindenki megkapta a Nagy Imre Érdemrendet, aki arra méltó volt, továbbiakban nincs szükség rá” – emlékeztet Lendvai, aki szerint ez az érvelés figyelemreméltó, mert a Nagy Imre Érdemrend “a hazafias helytállással példát mutató, a magyar függetlenséget szolgáló, a társadalmi párbeszéd, a társadalmi béke, a nemzet egységének megvalósítása, a békés rendszerváltozás megteremtése érdekében kifejtett tevékenységet” ismeri el. Vagyis az Orbán-rendszernek – vonja le a következtetést az MSZP politikusa – nemcsak Nagy Imre nem kell, hanem a társadalmi párbeszéd, a társadalmi béke, a nemzeti egység, a békés változások sem. Lendvai Ildikó szerint a kormánypárti képviselőket hiába emlékeztették arra, hogy Orbán Viktor éppen Nagy Imre és társai újratemetésén mondott beszédével robbant be a közéletbe, mert a „válasz az volt, hogy Orbán Viktor beszéde nem Nagy Imrének, hanem a Hősök terén felravatalozott üres koporsónak szólt”.

Az MSZP-frakció valamennyi képviselője aláírja azt a módosító indítványt, amely a Nagy Imre Érdemrend megőrzését szolgálja – írja Lendvai Ildikó a Népszavában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik