S ha ehhez hozzávesszük, hogy a beszélgetés apropójául szolgáló San Fransiscótól Woodstockig című kiállítást korábban a diplomáciai kar számos tagja, valamint a budapesti értelmiség reprezentatív jelenlétében maga az amerikai nagykövet asszony nyitotta meg, akkor lássuk be, nem szokványos tárlat látható a jeles műintézmény falai között. A kiállított alkotások, tárgyak (plakátok, hangszerek, relikviák, öltözékek stb.) az amerikai rockzene aranykorát, a hatvanas évek második felének pszichedelikus, progresszív korszakát mutatják be olyan gazdag választékban, amelyet (pl.a plakátokat tekintve) csak a legendás clevelandi Rock and Roll Hall of Fame közönsége láthatott.
Ám, ami számunkra ennél is fontosabb, a rock tulajdonképpen ezzel a páratlan kiállítással kerül be nálunk is végleg a művészetek testvériségébe. A politikus és a politológus – a műfaj zenei, szociális, gazdasági, politikai hátteret megvilágítva – erről is beszélt, mint ahogy anno eszmélkedő fiatalként egyikük sem vonhatta ki magát a zene varázsa, hatása alól, amely az első globális jelenségként a hatvanas évek második felében feltartóztathatlanul küzdötte le a vasfüggöny ellenállását, s formálta át egy nemzedék életét, ízlését, értékrendjét, kultúráját.
A történelem menetében mindig is voltak olyan korszakok, amikor egy-egy országban, régióban vagy akár városban hirtelen összesűrűsödtek az események, és néhány év, hónap, esetleg nap alatt olyan „nagy dolgok” születtek, amelyek új irányba terelték a történelem vagy a művészetek addigi menetét, s ezáltal időről-időre újjászülte magát az emberiség. Ilyen történelmi pillanat volt, amikor az itáliai városállamokban a „sötét középkor” után egy-egy fejedelmi udvarban megszületett a reneszánsz, megújultak a művészetek, a tudományok, átalakult a polgárok életformája, gondolkodásmódja, ízlése, értékrendje, viselkedéskultúrája, öltözködése. A hatvanas években is valami hasonló történt az Egyesült Államok nyugati partvidékén, amikor San Franciscóban, Los Angelesben megszületett az az új ifjúsági kultúra (mondták ellenkultúrának, hippizmusnak is), amely néhány év alatt korszakos változásokat eredményezett a politikában, a művészetekben, a hétköznapok világában, maradandó nyomot hagyva civilizációnk arculatán.
Ezekben a változásokban a rockzene, mint aféle kovász, döntő szerepet játszott, s ez a kiállítás, valamint a tárlathoz készült, képekben gazdag tanulmánykötet jól eligazít az akkori történésekben. Ezt szolgálják a zenés tárlatvezetések, valamint azok a beszélgetések is, amelyek új megvilágításba helyezik ezt a nálunk még ma is lenézett műfajt, s bizonyítják annak művészeti-történelmi jelentőségét.
A „nagy generációhoz” tartozó, s a korszakot tinédzserként átélő politikus és politológus sem csak a korszak szereplőit, legendás műveit, koncertjeit idézte meg, de a rockzene nemzetközi hatásaira, pl. a vasfüggönyt áttörő szerepére is rávilágított, valamint arra a klasszicizálódási, értékképző folyamatra is felhívta a figyelmet, amely az elmúlt évtizedekben végbement, s amelynek „kincsei” december végéig még láthatók a KOGART-ház kiállítótermeiben.
Sok látogató véleménye, hogy 2011 egyik legfontosabb tárlata ez. Az a néhány óra, amit itt eltölthetünk, pompás időutazás egy olyan korba, amikor felhőkön lovagoltunk, s egy nemzedék okkal gondolta azt, hogy képes lesz „megforgatni” a világot. Nélkülük nem is lehetett volna az egykori diáktüntető Bill Clinton, pláne nem a színesbőrű Barack Obama amerikai elnök. Arról már nem is beszélve, hogy a woodstocki fesztivál számos résztvevő által dedikált (s a kiállításon látható) plakátja ma már ér annyit az aukciókon, mint Picasso némely grafikái.
Sebők János
