Belföld

Ismét “egymásnak esik” Kónya és Pető

Húsz év után este ismét találkozik az MDF és az SZDSZ egykori frakcióvezetője, hogy megismételje a 3. köztársaság talán legdurvább nyílt színi vitáját.

Javában zajlik a médiaháború, nyilvánosságra kerül Kónya Imre dolgozata a Magyar Televízió és a Magyar Rádió átalakításáról, a parlament elfogadja a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényt (ami később az Alkotmánybíróságon elbukik), Dénes János független országgyűlési képviselő Marosán György és társai felakasztását követeli a parlamentben, az MDF népszerűsége romokban, megalakul a későbbi MSZP–SZDSZ-koalíció melegágyának tekintett Demokratikus Charta – számol be az Index.

1991 őszén vagyunk, ebben a környezetben ült le vitázni a Magyar Televízió kamerái előtt az MDF és az SZDSZ frakcióvezetője, Kónya Imre és Pető Iván. Téma: az igazságtétel. A TF nagyterme zsúfolásig telt.

Kónya a közönségnek játszott, hiszen teljes joggal érezte magát hazai pályán, párthívei indulatait teljes mértékben megértette, bár néha igyekezett csitítgatni övéit. Volt, hogy Pető székének karfájára tette a kezét, és volt, hogy arra kérte gyalázkodó híveit: hallgassák végig Petőt, „bármilyen nehéz is”.

A vitában Orbán Viktor neve egyszer hangzott el, mégpedig Kónyától, aki szerint a Fideszt ugyanaz a felfogás jellemzi igazságtételi és kárpótlási ügyekben, mint az SZDSZ-t.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik