Belföld

Matolcsy: a kormányt nem sürgeti az idő

Mindenképpen olyan IMF-megállapodást fogunk kötni, amely meghagyja a gazdaságpolitika mozgásterét, és segíti a növekedést - közölte Matolcsy György.

A megállapodás pontos formáját a miniszter egyelőre nem tudta megmondani, annyit közölt: az a tárgyalásokon dől el. Szerinte mindenképpen olyan egyezséget kötnek majd, amely meghagyja a gazdaságpolitika mozgásterét, és segíti a növekedést. Úgy látja, hogy a kormányt nem sürgeti az idő, “hiszen jelen vagyunk a pénzpiacokon, az államadósságot nem ezzel a megállapodással finanszírozzuk”.


Fotó: Kummer János

Matolcsy György hangsúlyozta: az új pénzügyi megállapodás nem hasonlít majd a 2008-ashoz, olyan új típusú pénzügyi keretmegállapodás lesz, amelynek célja, hogy a magyar gazdaság növekedését pénzügyileg biztosítsa. “Lezártuk a pénzügyi konszolidáció korszakát, csökkentettük az államadósságot, és mindenki szerint 3 százalék alatt lesz jövőre az államháztartás hiánya” – mondta, amit óriási áttörésnek nevezett. Hozzátette: aktív a folyó fizetési mérleg és a kereskedelmi mérleg is, ezzel “gyakorlatilag a pénzügyek területén az egyik legjobb helyzetben lévő uniós tagországgá váltunk”.

A növekedéssel azonban nem elégedett a kormány, ezért új növekedési tervre van szükség, ennek azonban az eurózóna kiszámíthatatlan fejleményei miatt nagyok a kockázatai – fejtette ki. “Ezért pénzügyi biztonságra van szükségünk, tehát egyfajta biztosítást szeretnénk az új megállapodással szerezni Magyarország növekedéséhez” – jegyezte meg.

Még karácsony előtt új delegáció érkezik Budapestre, olyan szakemberekkel, akik például Lengyelországnak is megalkották a pénzügyi megállapodást – mondta Matolcsy György. Elmondása szerint a reggeli tárgyaláson az IMF, az EU és a magyar kormány egyetértett abban, hogy strukturális reformokkal kell megteremteni a hosszú távon fenntartható pénzügyi egyensúlyt.

A kabinetnek épp ezt teszi, megvan az ehhez szükséges többség, és a Széll Kálmán Terv strukturális reformokat és államadósságot csökkentő programjai a miniszterelnök támogatását élvezi – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

Távozzanak Orbánék – kivételes ellenzéki egyetértés az IMF miatt

A Jobbik új választást, az MSZP és a DK új kormányt, az LMP új gazdasági programot akar, a Negyedik Köztársaság mozgalom pedig Matolcsyt okítja. A pártok reakcióit itt olvashatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik