Andornaktályán a rehabilitációs intézet dolgozóiról lista készült. Azon szerepelt a dolgozók pártszimpátiája, vallási hovatartozása, rokonsága. Az intézmény vezetője azt mondta: a listát nem ő írta, íratta, náluk nincs politizálás, csak a munka számít. Hajdúné Farkas Ildikó tegnap áthelyezését kérte, amit azzal indokolt, hogy „bár emberi méltóságában is megsértették a politikai feltételezésekkel, mégis szakmáját és az intézmény lakóinak nyugodt életkörülményeit szem előtt tartva távozásával elejét veszi a hasonló akcióknak”.
Az igazgatót megviselte, hogy aljas módszerekkel próbálják őt provokálni, gyanúba keverni. A Heves megyei önkormányzat helyettesét, Magos Tünde Máriát bízta meg a vezetői teendőkkel, pályázatot – mint a lap megtudta – nem írnak ki, mert januártól ez az intézmény is az államé lesz. A Népszabadság az intézmény dolgozói közül többeket is megkeresett, de a nevét vállalva senki nem nyilatkozott. Volt, aki azt mondta: felháborította a listázás. Mások közölték: tudják, ki és kinek a megbízásából készítette a névsort, de konkrétumokat nem árultak el, mert nincsenek a kezükben konkrét bizonyítékok.
Korózs Lajos (MSZP) volt szociális és munkaügyi államtitkár, akinek nővérét és unokahúgát is megemlítették a listán, a lapnak azt mondta: ő nem kérdezte egyik rokonától sem, melyik pártra szavaz, ez mindenkinek magánügye. Az ellenzéki politikus azt mondta: ezt eredményezték a Kubatov-listák. Szerinte az andornaktályai ügy nem egyedi, minden településen összeállítottak már hasonló listákat. Nyilván vagyunk tartva – ezt köszönhetjük a mostani kormánynak – mondta a politikus a Népszabadságnak.