Érdekes módon találkozott a tudomány és a művészet a Magyarosaurus dacus „személyében” az Ernst Múzeumban, Szolnoki József, Homeopatikus valóság című kiállításán. Az egészen közeli rokonaihoz képest pöttöm növésű magyar dinoszaurusz ugyanis megihlette a művészt, aki úgy fogalmazott, a jelenség egy Trianon-parafrázis. Hogy miért? Azt a megnyitón részt vevő tudósok előadásaiból derült ki. A történet Erdélyben kezdődött 1895-ben, amikor a Hátszegi-medencében fekvő családi birtokon sétálgató Nopcsa Ilona egy ősrégi csontot talált a kertben. Ez a lelet fordította bátyját, az akkor 18 éves Nopcsa Ferencet a paleontológia felé, és a kertben talált maradványok alapján 1915-ben meghatározott egy új dinoszauruszfajt, a Magyarosaurus dacust.
Törpe, vagy kölyök?
A Magyarosaurus a világon valaha élt legnagyobb testű szárazföldi állatok, a sauropodák közé tartozik -ezek a növényevő dinók hosszú nyakukkal és farkukkal, tömzsi testükkel és oszlopszerű lábaikkal minden, a témával foglalkozó film és kiállítás elmaradhatatlan szereplői. Ha másért nem, hát a méreteik miatt: a legnagyobbak közülük akár 18 méter magasra is nőhettek, és például az Argentinosaurus súlya elérte a 100 tonnát. Ez 20 kifejlett, nagyméretű afrikai elefánt súlya. A Magyarosaurus ezzel szemben nem volt sokkal magasabb, mint egy ember, testhossza 5-6 méter volt, súlya pedig 8-900 kilogramm. Mai szemmel természetesen hatalmas állat volt, de ha egyik legközelebbi rokonához, a fent említett Argentinosaurushoz mérjük, talán még a törpe is enyhe kifejezés…
A Magyarosaurus és Nopcsa kritikusai épp ezért gondolták úgy, hogy az előkerült csontok nem egy új fajtól, hanem csupán a titáni hüllők fiatal egyedeitől származnak. Mára minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy új fajról van szó, apró termetét pedig – ahogy Nopcsa is leírta – az úgynevezett izolált zsugorodás jelensége magyarázza. Ez röviden annyit tesz, hogy izolált környezetben, például egy szigeten élő fajok testmérete szárazföldön élő társaikéhoz képest kisebb, azaz az evolúció során fokozatosan lecsökkent. A jelenség ismert emlősök esetében is, ahol körülbelül tízezer év alatt meghökkentő méretű zsugorodás mehet végbe – hangzott el Koen Stein, belga kutató előadásában, aki mára végérvényesen bebizonyította, hogy a Magyarosaurus igenis egy új faj.
A csontok bizonyítanak
A zsugorodásra két elfogadott hipotézis létezik. Az egyik, hogy izolált környezetben kevesebb a táplálék, véges a rendelkezésre álló tér, amelyre az élőlények testméretük csökkentésével adják meg az „evolúciós választ”. A másik magyarázat, hogy a szárazföldön a növényevők ragadozók ellenei túlélési stratégiája a lehető legnagyobb méret elérése. Egy szigeten azonban, ragadozók nélkül erre nincs szükség, a folyamat „megfordulhat”. Koen Stein pedig a magyar dinó csontszöveteinek vizsgálata alapján egyértelműen kizártnak tartja, hogy azok más fajok fiatal egyedeitől származnának.
Nem szeretnénk túlzásba vinni a fosszilis csontszövettani vizsgálatok elemzését, megmaradunk azon a szinten, ami még számunkra is érthető. A csont növekedése során, vagyis az egyedfejlődés korai szakaszaiban úgynevezett elsődleges csontszövetek rakódnak egymásra, mint a fa évgyűrűi. Később, a felnőttkor elérése után ezek visszahúzódnak, és helyüket másodlagos csontszövet tölti ki. Magyarul minél több a másodlagos csontszövet, annál idősebb a vizsgált csont „tulajdonosa”. A mintákban Koen Stein e két szövet arányának összehasonlítása után jutott arra a következtetésre, hogy a Magyarosaurus csontjai felnőtt egyedektől származnak, vagyis tényleg új fajról van szó.
Logikus persze a kérdés, hogyan beszélhetünk izoláltan élő és fejlődő dinókról a kontinens közepén? Úgy, hogy a dinoszauruszok korában Európa jó részét a Thetisz-óceán borította, és többek között a mai Kárpát-medence területe is csak néhány szigetcsoport formájában képviseltette magát a felszínen. Ilyen volt Hátszeg vidéke is a dél-erdélyi Hunyad vármegyében, ami már Prondvai Edina előadásába vezet át minket.
Magyar törpék
Körülbelül 85 millió éve a Föld képe még nem a mai formáját mutatta, a lemeztektonikai mozgások még nem juttattak minden szárazföldet a ma ismert helyére. Sőt, a mai szárazföldek nagy részét sekély tengerek borították, a tengerszint a mainál jóval magasabb volt, és mai kontinensünket akkor még talán európai szigetvilágnak hívtuk volna. Ennek köszönhető, hogy az Európában fellelt dinók mind jóval kisebbek, mint szárazföldi rokonaik – magyarázta az ELTE-MTA Lendület Program, Dinoszaurusz Kutatócsoportjának munkatársa.
Magyarország gyors zsugorodásának 1920-ban az volt a következménye, hogy a már említett hátszegi lelőhely Romániába került, és hosszú időre lemondhattunk a dinókról. Egy felhagyott bauxitbánya viszont 2000-ben az európai élvonalba lendítette hazánkat: a Bakonyban fekvő iharkúti lelőhelyről olyan gerinces állatok maradványai kerültek és kerülnek elő a mai napig, amelyeket máshol eddig még nem írtak le. A terület ártér lehetett valaha, ahová a folyó nagy messzeségekből hordta össze a csontokat. Elképesztő a fajgazdagság, a szakemberek eddig ismeretlen állatok tucatjait találták meg és írták le az egykori bánya területén Ősi Attila vezetésével.
Az Iharcutosochus, vagyis az iharkúti krokodil nemcsak kis mérete miatt különleges. Míg más krokodilok fogai gúla alakúak, amivel a zsákmányból nagy darabokat szakítanak ki és azt egyben lenyelik, addig a „magyar” krokodilnak rágófogai is voltak. Azaz képes volt a rágásra, ami a mai krokodilékétól eltérő életmódot feltételez, Prondvai Edina szerint csigákkal, kagylókkal, kisebb gerincesekkel táplálkozhatott. A Pneumatoraptor két lábon járó ragadozó hüllő volt, egy „miniatűr-T-rex”, míg a Bakonydraco, azaz a bakonyi sárkány egy 3-4 méteres szárnyfesztávolságú repülő „gyík”, amely eddig még csak itt került elő.
Az Ernst Múzeumban tehát kiderült, Magyarország európai szinten „dinónagyhatalom”, bár az egykor itt élt hüllők mindegyike legközelebbi rokonainak kicsinyített mása. A Magyarosaurust viszont a világ minden pontján így írják és így is mondják ki, ami egy kisebbségi érzéssel beoltott nemzetnek mégiscsak jól esik.
