Belföld

Tarlós beismerése: Dörner pályázata nem túl színvonalas

A főpolgármester szerint dörner pályázatának volt egy jó mondata és ezért nevezte őt ii az Új Színház élére.

Nem hajlandó magyarázkodni Tarlós István főpolgármester Dörner Györgynek, az Új Színház élére való kinevezése miatt, sem itthon, sem külföldön. Erről Tarlós István a Hír Tv Rájátszás című műsorában beszélt.

A Német Színművészeti Akadémiának levelével kapcsolatban – amelyben tiltakoztak Dörner kinevezése ellen – azt mondta: “nem tudom, hogy a német művészeti akadémiának egyrészt milyen információi vannak arról, hogy ki lett az igazgató Budapest egyik legkisebb színházában. Másrészt fogalmam sincs, hogy ehhez mi köze van” – tette hozzá.

Tarlós István a kérdésekre válaszolva egyebek mellett azt mondta: Dörner Györgynek színművészeti diplomája van, és azért döntött mellette, mert szerepelt egy kulcsmondat az egyébként “nem túl színvonalas” pályázatában. Eszerint lennie kell Budapesten egy olyan színháznak, ahol klasszikus magyar szerzők darabjait, klasszikus rendezésben mutatják be – fűzte hozzá.

Dörner György intendánsáról Csurka Istvánról azt mondta, hogy ha nem politikusként, hanem drámaíróként gondolunk rá, akkor kijelenthető, hogy “korunk egyik legnagyobb drámaírója”.

A főpolgármester hangsúlyozta: nem hajlandó magyarázkodni, “meghoztam egy döntést, attól, hogy itt előfeltételezésekkel kiabálják tele fél Európát, azért mert egyetlen színház vezetésében változás következett be, nem ok arra, hogy meggondoljam magam”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik