Belföld

Nyitott kapukat dönget az elszámoltatási kormánybiztos

Az Állami Számvevőszék magától is vizsgálja a Nemzeti Bank szerződéskötési gyakorlatát. Ha elkészült a jelentés, Budai Gyula is kap belőle.

Kapcsolódó cikkek

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökével, Domokos Lászlóval tárgyalt kedden Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, elsősorban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerződéskötési gyakorlatának ügyében.

Mint kiderült, az ÁSZ minden évben ellenőrzi a jegybank gazdálkodását, így ezt feleslegesen kérte előzetesen és külön a kormánybiztos. Budai Gyula az MNB által kötött egyes megbízási szerződések és a jegybank arculatváltása kapcsán felmerült többletkiadások miatt javasolt ellenőrzést a múlt héten a számvevőszéknek.

Domokos László hangsúlyozta: szakembereik már dolgoznak, és amint befejezik a munkát, nagyjából néhány héten belül tájékoztatni fogja Budai Gyulát, mint bejelentőt a megállapításokról. Budai és Domokos abban is megállapodott, hogy közös koncepciót dolgoznak ki a minisztériumok belső ellenőrzésének hatékonyabbá tételére.

Az elszámoltatási kormánybiztos már korábban megkérte a tárcák vezetőit, hogy állítsanak fel egy korrupcióellenes egyeztető tanácsot, ám ez nem minden minisztériumban működik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik