A lakossági összeírások, a „népszámlálások” szinte egyidősek az állammal, amennyiben a hatalom ezek alapján vetette ki az adókat és tudta megtervezni bevételeit, ily módon mérték fel a hadra fogható vagy a nagy közmunkákon alkalmazható népességet is. A modern államnak manapság elsősorban a gazdasági, az egészségügyi, az oktatási, a szociális és a kulturális fejlesztések tervezéséhez és lebonyolításához szükséges a népszámláláson keresztül megismernie lakosai életkörülményeit.
Fotó: MTI / Komka Péter
„Népszámlálás rendeltetik el”
Az első hivatalos, modern értelemben vett népszámlálást 1869/1870 telén tartották Magyarországon, ekkor alakultak ki a népszámlálások alapvető módszerei, amelyek ma is érvényesek. Az első ilyen a teljes körűség, azaz az adatsornak az ország teljes népességéről és lakásállományáról képet kell adnia, a népszámlálás kiírásáról pedig törvény rendelkezik. Az 1869-es III. „törvénycikk” például: „1.§. A magyar korona országainak területén általános népszámlálás rendeltetik el… 2. § A népszámlálással egyidőben a lakhelyek és hasznos háziállatok összeírása is eszközlendő.”
A válaszadás mindig is kötelező volt, büntetés terhe mellett: „Mindenki köteles a népszámlálás alkalmából számba veendő adatokat saját maga, családtagjai, hozzátartozói, és lakói után híven bevallani. Aki magát a számlálás alól kivonja vagy hamisat vall be, 20 frtig terjedhető bírság alá esik. Ha valakinek hanyagsága vagy rosszakarata miatt a számlálást ismételni kellene, az, az ebből eredő költséget megtéríteni tartozik” – rendelkezik a Ferenc József által ellenjegyzett 1869-es törvény. Tíz évvel később, 1880-ban a büntetés már 50 forintra rúgott, amit tízforintonként egy-egy nap elzárással lehetett megváltani.
Fontos az időpont
A pontossághoz szükséges az úgynevezett eszmei időpont kitűzése, ami hagyományosan az évtizedfordulókra esik. Ez azt jelenti, hogy a számlálóbiztosok bármikor is veszik fel az adatokat, azoknak az adott év december 31. és a következő év január 1-je közti éjfélkor fennállt állapotokat kell tükrözniük. Ez nagyon fontos az adatok összehasonlíthatóság miatt. 1941-ben például – később részletezett okból – az eszmei időpontot január 31. és február 1. között határozták meg, és e csúszás miatt a szakemberek a mai napig „óvatosan kezelik” az adatsort a tízéves állapotok összehasonlításánál.
A népszámlálás során feltett kérdések mindig a felhasználó által kívánt információkat kutatták: az első időkben ez természetesen az államhatalom volt, majd mellette egyre nagyobb teret kapott a társadalom- és gazdaságtudomány, a legújabb időkben pedig az üzleti szféra is az adatok felhasználójává vált. Az egész folyamatnak több nagy fázisa volt és van. Első a jogszabályi előkészítés, amelynek során biztosítani kell azt is, hogy az eredményt kizárólag statisztikai célokra használják fel. Ezután jön a munka megszervezése, maga az adatfelvétel, majd a kiértékelés és az eredmények publikálása – mondja el az Fn24-nek Lakatos Miklós, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szakmai főtanácsadója, adatvédelmi felelőse.
Fotó: MTI / Manek Attila
Már a kérdés is „korrajz”
Az elmúlt 140 év népszámlálásai során alapvető témaköröknek tekinthetjük a személyek demoráfiai, iskolázottsági, munkával kapcsolatos adatait, anyanyelvét, vallását, nemzetiségét, fogyatékosságát, háztartási, családi és lakhatási viszonyait A lényeg gyakorlatilag nem változott, de az adott viszonyokhoz idomulva egyes kérdések kiestek, helyettük újak jelentek meg, vagy egyszerűen csak a megfogalmazás változott. Ilyen volt például kezdetben a lakosság fizikai és mentális állapotának felmérésére irányuló igény az állam részéről a XIX. század végén és a XX. század elején, ami a szociális gondoskodás irányába tett lépéseket hivatott megalapozni.
1869-ben a témát firtató rubrikába ezt a magyarázatot fűzték: „Ide bejegyzendő, ha az illető vak, vagy siketnéma, elmebeteg, hülye, továbbá…”. Később a kérdés „finomodott”, már csak azt kérdezték, hogy beteg-e, később a testi és mentális bajokra kérdeztek rá, majd 1949-től ez a kérdéskör eltűnt a népszámlálás kérdőíveiről. Ugyanígy a műveltséggel kapcsolatban a kor igényeit követve lett egyre szofisztikáltabb a kérdésfeltevés. Az 1869-es „Olvasni, írni-olvasni tud-e” helyét később a „műveltsége”, majd iskolai végzettsége váltotta fel. Van, ahol csak a mai fül számára furcsa, de mégis szép a megfogalmazás: a „Hovávaló honosságu vagy illetőségű?” az állandó lakhelyről, míg a „minő foglalkoztatási viszonyban van” a foglalkozás felől érdeklődött.
A kor állapotait azok a kérdések is kiválóan megmutatják, amelyeket akár csak egyetlen egyszer tettek fel. Ilyen például 1920-ban, hogy „Tüdőcsúcshurut miatt áll-e jelenleg, vagy az elmúlt év folyamán állt-e orvosi kezelés alatt?”. Vagy 1941-ben, hogy mit sportol, illetve részt vesz-e testnevelési foglakozásokon. Ugyanitt kérdezték meg azt is először és utoljára, hogy az illető „törvényes rendelkezések szerint zsidónak tekintendő-e?”. 1949-ben pedig a lakóház állapotáról kellett rendhagyóan nyilatkozni: megsemmisült, sérült, helyreállított, stb… Más témakörök az első népszámlálásokon még nem szerepeltek, míg később fontos iformációkká váltak Ilyen például a háztartási-családi kapcsolatok , a lakások felszereltsége, komfortossága.
