Belföld

Nem adják fel a tüntetők

Folytatódnak az útlezárások. Szerdán Gyöngyösön és Debrecenben lassítják a forgalmat a Szolidaritás tagjai, csütörökön és pénteken Budapesten is demonstrálnak. Több tüntetés, gyűlés is lesz.

Spontán, állampolgári kezdeményezésű útlezárásokat tartanak egész héten több városban is. A Magyar Szolidaritás Mozgalom a Facebookon szervezi a demonstrációkat, és már hatezernél is több követőjük van. (A tüntetések térképe itt érhető el.)

Október 12-én 14.30 és 20 óra között a gyöngyösi Mátrai úton demonstrálnak, az Alkotmány és Bethlen Gábor utak által határolt szakaszt zárják le.

A debreceniek is forgalomlassítással tiltakoznak a kormány munkavállalókat érintő intézkedései ellen: a 47-es főút Debrecenből kivezető szakaszán a 6-8 km-es szelvények között lesz félpályás lezárás reggel 7 órától másnap reggel 7-ig.

Szintén Debrecenben reggel 7 és este 7 között a 48-as főút Debrecenből kivezető szakaszát is lezárják a 16-17 km-es szelvények között, Vámospércs irányába. A szervezők 30-50 autó részvételére számítanak.


Útlezárások (Szolidaritás) nagyobb térképen való megjelenítése

Tüntetések is lesznek

Október 12-én délután 3 órakor demonstrációt tartanak Pécsett, a Széchenyi téren az Elcoteq Magyarország Kft.-nél kialakult kritikus helyzet miatt. A szervezők minden jelenlegi és volt dolgozót, szimpatizánst várnak. A megmozduláshoz csatlakoznak a Baranya megyei szakszervezetek, és más megyei érdekvédők is

Debrecenben a Debredeni Egyetem Hallgatói Önkormányzata (DEHÖK) tart figyelemfelhívó tiltakozást a felsőoktatási törvény ellen. A résztvevőket az Egyetem térre, a Debreceni Egyetem főépülete és a szökőkút közötti területre várják 13.30 órára.

A Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzata hallgatói fórumot szervez szerdán (október 12.) este 6 órai kezdettel. Október 20-án délután 4 órától pedig egy demonstrációt terveznek – szintén a felsőoktatási tervezet ellen lépnek fel a hallgatók.

Holnap a fővároson a sor

Október 13-14-én Budapest IX. kerületében számíthatnak torlódásokra az autósok. Az első nap 9-18 óra között, a másodikon pedig 9-15 óra között, a Soroksári út dél felé vezető oldalán a külső sávban, a Tinódi utca vonalától kezdődő feltöltéssel lesz forgalomkorlátozás. Mindkét a Lurdy Ház mögötti hátsó parkolóban lesz a gyülekező, ezután indulnak az autók rendőri felvezetéssel a tüntetés helyszínére.

A pénteki demonstráción az „Ápolót a hazának, hazát az ápolónak” civil csoport is tiltakozik a munka törvénykönyve és a nyugdíjrendszer kormány által tervezett módosítása, a visszamenőleges hatályú törvénykezés és a szakszervezetek jogainak csorbítása, valamint az OÉT megszüntetése ellen.

Még nem engedélyezték:

– Budapesten a 13-14. kerületbe, illetve a Lágymányosi híd, Petőfi híd környékére keresnek embereket a szervezők, az engedélyeztetés folyamatban van.
– az M3, Váci út, Fóti út, Megyeri híd félpályás útlezárásához a tervek elkészültek, ide is további résztvevőket várnak
– Hajdú-Biharban a 31-es főút mellé
– Pápán a tervek szerint a jövő hét pénteken lesz demonstráció
– Tolna megye több helyszínén is lenne forgalomlassítás, ide is embereket várnak.
– Nyíregyháza, Dunaújváros és Százhalombatta demonstrációit nem engedélyezték, a szervezők újra beadjak a kérelmet.

Cegléd, Esztergom, Szentes, Miskolc, Kazincbarcika, Tiszaújváros, Polgár, Pécs, Szeged, Csongrád, Szolnok, valamit Tököl lakói is jelezték, hogy tiltakozó akciókban vennének részt, vagy épp embereket, szimpatizánsokat keresnek.

A Szolidaritás követelései

1. Követeljük az igazságos és méltányos közteherviselést!
2. Követeljük, hogy szüntessék be a visszamenőleges hatályú törvénykezést!
3. Követeljük, hogy a munka világában állítsák helyre a háromoldalú társadalmi párbeszéd intézményrendszerét!
4. Követeljük, hogy a Munka törvénykönyvét kizárólag a szociális partnerekkel történt megegyezést követően módosítsák!
5. Követeljük, hogy állítsák helyre a korkedvezményes, a korengedményes és a szolgálati nyugdíjak alkotmányos védelmét!
6. Követeljük, hogy a nyugdíjrendszer változásai méltányos átmenetet biztosítsanak a munkavállalóknak, az új szabályok esetenként csak az újonnan munkába állókra, illetve szolgálati viszonyt létesítőkre vonatkozzanak!
7. Követeljük, hogy az új életpályamodelleket csak a szakszervezetekkel történt megállapodásokat követően vezessék be!
8. Követeljük a sztrájkjog visszaállítását!
9. Követeljük, hogy ne csorbítsák a szakszervezetek jogait!

A kormány reakciója

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kormány „továbbra is elismeri minden munkavállaló, illetve szervezet alkotmányos jogát a sztrájkhoz, ám álláspontja az ország újjászervezésével kapcsolatban változatlan”. Úgy ítélik meg, hogy a tiltakozásokat szervező mozgalom célkitűzése a korai kedvezményes nyugdíjak fenntartását illetően morális, gazdasági és igazságossági szempontból tarthatatlan.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint morális és gazdasági értelemben is elfogadhatatlan a korengedményes nyugdíj intézménye, az államadóságot növeli, ha érintetlenül hagyják a nyugdíjrendszert. Azt ígérik, hogy a nyugdíjkasszát önálló lábra állítják, s egyúttal megtartják az öregségi nyugdíjak reálértékét, és jövőre a Start-munkaprogramban – vagyis közmunkásoknak járó bérért – foglalkoztatnak 200 ezer embert. Emellett a nyílt törvényalkotás, valamint a tárgyalás elkötelezett híveként folytatnák a szakmai konzultációkat.

Azt írják, hogy a „társadalom számára tarthatatlan továbbá, hogy a korai kedvezményes nyugdíjak csak jelentős érdekkijáró képességgel rendelkező szervezetek munkavállalói számára járnak, melyek mai napig főként az állami szektorban dolgozókat érintik”. Arról azonban nem tesznek említést, hogy az efféle kedvezményes nyugdíj a veszélyes foglalkozást űző embereknek jár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik