Belföld

A kőkeresztnél imádkoztak a gyerekek kölcsönért

Az emberek nem szívesen beszélnek arról, hogyan kerültek az uzsorások hálójába. Vagy a fenyegetéstől félnek, vagy attól, hogy többé nem kapnak kölcsönt. Ritka az, amikor a feljelentéstől a bíróságig jut el az ügy, sokszor előfordul, hogy amikor tanúskodni kellene, már nem mernek szólni az érintettek, vagy visszavonják korábbi vallomásukat.

Szabolcs-Szatmár-Bereg több településén folyik uzsorázás. Például a főképp romák lakta nyíregyházi Huszártelepen is, de erről senki nem beszél. Hiába akartunk néhány érintettet megszólaltatni, csak annyit üzentek: aki uzsorakamatra vesz fel pénzt, nagyon jól tudja azt is, milyen feltételekkel fog törleszteni. Hozzátették: sok választása egyébként sincs annak, aki rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, mert nincs az a bank, amelyik foglalkozna vele. Ha pedig nem kap pénzt, mit ad enni a gyerekeknek? Marad tehát az uzsora – általában 100 százalékos kamatra.


Gávavencsellőről Nyíregyházáig kellett menni.
Fotó: FN24

Az utóbbi hónapokban a megye több településén buktak le uzsorások, mert kuncsaftjaik nem láttak más utat arra, hogy kitörjenek a hálójukból, feljelentést tettek a rendőrségen. A gávavencsellői Csikó Csabánénál akkor telt be a pohár, amikor uzsorása öccse megverte. A férfi a múlt hónapban a nyílt utcán ököllel vágott az arcába, felszakadt az ajka. A támadó keze már lendült az újabb ütésre, ám akkor a nő legidősebb lánya anyja elé ugrott, hogy támadójától megvédje. A gyereket már nem merte megütni a férfi. Melinda azt mondja, ezután egy percig sem tétovázott, a látlelettel a kezében azonnal ment a rendőrségre. A közeli ibrányi rendőrőrsön nem tudta megtenni a feljelentését, meg sem állt Nyíregyházáig, ahol komolyan foglalkoztak a panaszával.

Négy gyanúsítottból három szabad

Mint aról a Hír24 is beszámolt, a négy gávavencsellőit – két nőt és két férfit – szeptember 28-án kommandósok segítségével fogták el a rendőrök, a gyanú szerint aránytalanul magas áron adtak el élelmiszert hitelre a helyieknek, majd a következő hónap elején a kapott segélyeik jelentős részét elvették törlesztésként, további nélkülözésnek kitéve őket. Az ügynek eddig nyolc sértettje van, de vizsgálják, vannak-e további érintettek. A négy gyanúsított közül hármat őrizetbe vett a rendőrség, de azóta már szabadon is engedték őket.

Az egyik sértettel, a hétgyermekes Csikó Csabánéval a helyi kisboltban futottunk össze hétfőn, néhány apróságot vásárolt, majd lakásukra invitált. A Gávavencsellő főutcáján álló házra kívülről ráférne egy tatarozás, de a lakásbelső rendezett. Még nem fűtenek, mert nincs fa, amivel tüzelnének. A vizet a közkútról hordják, 600 méterről, biciklivel. A kertben krumplit termelnek, ebből jut az asztalra.

“Megéhezik a gyerekek”

– Évek óta tartozom az uzsorásomnak – meséli a 36 éves Melinda, aki már nem is emlékszik, mire – valószínűleg ennivalóra – kért kölcsön először a helybéli asszonytól, aki a hozzá hasonló rászorulók nyomorából hosszú évek alatt családi vállalkozássá fejlesztette a kis „bizniszét”. Melinda azt mondja: ha tízezret kapott, húszezer járt vissza az uzsorásnak. Az adósság pedig csak nőttön nőtt. A törlesztőrészleteket – más jövedelme nem lévén – minden hónapban a családi pótlékból rendezte. Melinda a hét gyerek után most havi 120 ezer forintot kap. Ez még meg sem melegszik a kezében, máris adja át az egészet az uzsorásnak. Ezt a pénzt – ahogy mondja – hónapról hónapra „megéhezik a gyerekek”. Hisz ebből kellene őket etetni, ruházni, tisztán járatni.


Csikó Csabáné nem bánt meg semmit.
Fotó: FN24

Kiderül: az uzsorás, miután megkapta a családi pótlékot, másnap 14 ezer forintot visszaad Csikónénak, hogy abból ki tudja fizetni a gyerekek bérletét, és iskolába tudjanak járni. Nem annyira szociális érzékenységből teszi ezt, mint inkább önös érdekből. Ha a gyerekek nem járnak iskolába, akkor ugrik a családi pótlék is – ez pedig nem kedvez az uzsorásnak. Melindának már mindegyik gyermeke iskolás. A legkisebb hatéves, ő szeptemberben kezdett. A nagyok Nyíregyházára járnak középiskolába, a többiek a helyi általánosba. A legidősebb, Melinda 20 éves, kitűnő tanuló, osztályelső, s arról álmodik, hogy egyszer jogász lesz. Érettségi után szeretett volna orvosira, vagy jogra jelentkezni, de az anyagi helyzetük ezt nem engedte. Most közgazdaságtant tanul, ott, ahol érettségizett. A többiek kevésbé jó tanulók, de a legkisebb úgy tűnik, nővérére hasonlít, imádja az iskolát. A buszbérlet után 4 ezer forint marad ennivalóra Csikóéknál. Ebből kell(ene) a nagycsaládot jóllakatni.

Amikor uzsoráért imádkoztak…

– Volt, hogy a kőkeresztnél imádkoztak a gyermekeim, legyen otthon az uzsorás. Előfordult ugyanis, hogy letagadtatta magát. De nagyon kellett a pénz, a gyerekeim azért fohászkodtak, hogy adjon kölcsön, mert már annyira éhesek voltak – meséli az anya, akinek se szakmája, se állása, egyetlen megélhetési forrása az, ami a gyerekek után jár.

Aki belegabalyodott, hiába is szeretne, nem tud kiszabadulni az uzsorás hálójából, mert miután pénze nincs, kénytelen ott vásárolni, ahol hitelt kap. A gávavencsellői uzsorás a lakásán – míg le nem bukott – illegálisan működtetett boltot, “boltocskázott”. Egy tojás száz, egy kiló liszt ezer, egy liter étolaj pedig háromezer forintba került. Az árát kamatostul a következő hónapban törlesztették az adósok. Érdekes, hogy a kistelepülésen eddig miért nem tűnt fel senkinek se az illegálisan működtetett bolt, se az uzsorázás, miközben – mint hírlik – szinte a rendszerváltás óta virágzik az üzlet.

…és amikor megtorlástól tartanak

Azt, hogy feljelentette az uzsorását, egy pillanatra sem bánta meg Csikóné, már régóta tervezte ezt. Még 180 ezer forinttal tartozik az uzsorásnak, de jegyzőkönyvbe mondta: egyetlen fillért sem hajlandó tovább fizetni neki. Több sorstársával együtt megtette tanúvallomását is, viszont nem tagadja, hogy fél. De nem maga miatt, hanem a gyermekeit félti, mert azóta többször veréssel fenyegették. Férfi most nincs a háznál, két kutya vigyáz a családra. Meg a rokonok, akik időnként felhívják mobilon, hogy minden rendben van-e. Az uzsorást és társait ugyanis kiengedték az őrizetből. Egy többgyermekes család már el is költözött a településről, a megtorlásról tartva.

A parlament hétfői döntéséről Csikóné azt mondja, nagyon helyes. Támogatja, hogy keményebben lépjenek fel az uzsorásokkal szemben. Az a célom, hogy az ilyenek minél hamarabb rács mögé kerüljenek, mert ott a helyük azoknak, akik a szegény családokat így kihasználják. Ezek nem bánják, hogy az ember éhezik – sorolja az asszony.

– Ez a család akarja uralni az egész falut. Sose dolgoztak, mégis, mikor pénzosztás van, ők szatyorral hordják haza a pénzt. Minden munkára csicskát fogadnak – mondja, majd hozzáteszi: sokan elmentek tanúskodni ellenük a rendőrségre, köztük az ő édesanyja, aki szintén tartozik nekik, s akinek a szekrényét baltával verték szét hitelezői. Tanúvallomást tett a sógornője, illetve több falubeli. Az uzsorás menye pedig, aki a pénzbehajtásban segédkezett, beismerő vallomást tett, azt is elmondta, hogyan tartották nyilván egy-egy adós tartozását. Érthetetlen a sértetteknek, hogy ennyi terhelő vallomás után hogyan lehetett mégis szabadlábra helyezni őket – mondja végül a 36 éves anya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik