A közoktatási törvény készítői az uralkodónak tekinthető, nemzetközi méretekben a leginkább széleskörűen elfogadott szakmai háttértudást teljesen figyelmen kívül hagyták – állítja Nahalka István friss blogbejegyzésében. Mint írja, minden politikai hatalomnak joga, hogy olyan szakmai alapokra építse jogszabály alkotó, valamint irányító munkáját, amilyenre csak akarja, az eljárással szemben nem vethetők fel jogi, netán alkotmányossági problémák. „Természetesen a NEFMI megtehette, hogy ósdi, évtizedekkel ezelőtt kurrens, ám a nemzetközi tudományos folyamatokban született, általánosan elfogadott ismeretekkel már a saját idejükben sem összeférő, ma pedig már egyenesen anakronisztikusnak tekinthető szakmai alapokat használjon munkájához.”
Ilyen anakronisztikus, a tervekből kiolvasható elképzelés többek között az oktatási rendszer centralizálása, az intézmények és a pedagógusok önállóságának jelentős korlátozása, az iskolai konkrét tanítandó tananyag előtérbe helyezése a képességek, a kompetenciák fejlesztésével szemben, vagy az esélyegyenlőtlenségek növelése, azok csökkentésével szemben.
Nahalka tehát nem jogi problémaként látja a hoffmanni – álkonzultációs, a szakmai érveket figyelmen kívül hagyó – törvényhozási gyakorlatot, hanem a szakmaiságot hiányolja a koncepcióból. „Szakszerű törvényhozásra és szakszerű kormányzásra van szükség, olyanra, amely – miközben egy politikai célkitűzés-rendszert követ – bizonyítékokon alapuló, a folyamatok elemzése és interpretációja alapján alátámasztható döntéseket eredményez. Szakszerű döntések azonban csakis kutatások, szakszerű vizsgálatok, elemzések alapján lehetségesek. Felmerül a kérdés, hogy a nemzeti köznevelési törvény tervezetének elkészítése során vajon készített-e ilyen elemzéseket a kormány, illetve az oktatási államtitkárság, vagy támaszkodott-e ilyenekre.”
Arra is felhívja a figyelmet a szerző, hogy a törvény elfogadásával az Országgyűlés közvetlen, az oktatási rendszer feladataitól idegen, és nemtelen politikai célokat is szolgál majd. „A törvény, és különösen a koncepció megszövegezése során az alkotók politikai üzeneteket fogalmaztak a szövegekbe, amitől azok a valóságtól elrugaszkodottá váltak (egyszerűbben: a szövegek hazugságokat tartalmaznak), eszközei a politikai leszámolásnak, politikai tényezők végleges diszkreditálásának, és antidemokratikus folyamatokat generálnak.”
Nahalka István a bejegyzéshez írt szubjektív utószavában leszögezi, hogy az oktatásügy irányítása nagyon veszélyes játékba kezdett. Nem kérdőjelezi meg a tervezet alkotóinak jó szándékét, azt, hogy a magyar oktatási rendszert jobbá, eredményesebbé szeretnék tenni. De felveti, hogy a törvényalkotást övező politikai, szakmai vákuumban nem biztos, hogy megtalálták a helyes utat.
„Mi van akkor kedves Hoffmann Rózsa, kedves Gloviczki Zoltán, és kedves mindenki, aki ebben a folyamatban részt vett, hogy ha a kontroll teljes elvesztése miatt önök rossz úton járnak? Mi van akkor, ha gondosan kiiktatva minden figyelmeztető hangot, makacsul bízva saját szakmai és politikai elképzeléseikben, éppen most és önök verik szét a magyar oktatási rendszert? Tudom persze, hogy önök ezt nem így gondolják. Tudom, hogy ennek éppen az ellenkezőjét hiszik, ezért olyan nagyon nem rengeti meg hitükben önöket az, amit mondok. De vegyék észre, hogy a szakmában a folyamatok átfogóbb ismeretét eddig már bizonyított szakemberek – meggyőződésem – többsége így vélekedik. És nem azért, mert az előző oktatáspolitika szekértolója volt. Ez az amúgy alaktalan, mert nem szervezett, már-már nem is szervezhető szakmai közeg az előző oktatáspolitikának is ádáz kritikusa volt. Azért vélekedik így ez a meghatározhatatlan, de nagyon is érzékelhető csoport, mert rettenetesen félti a magyar oktatást, a magyar gyerekeket. Ma már önöktől” – zárul a bejegyzés.
