Belföld

Nyilvánosak a pécsi jutalmak indoklásai

Páva Zsolt fideszes polgármester nyilvánosságra hozta a Pécs korábbi szocialista vezetőinek osztott jutalmak indoklásait pénteken.

A pecsma.hu internetes oldalra felkerült mintegy harmincoldalnyi dokumentum azon beszámolókat, munkavégzési jelentéseket tartalmazza, melyek alapján pluszjuttatásokat ítéltek meg és fizettek ki a volt vezető tisztségviselőknek.

Az anyagban tételesen felsorolják, ki milyen eseményeken vett részt, mondott beszédet, hol nyitott meg rendezvényt, és egyebek mellett azt is, hogy kivel, milyen okból találkozott, egyeztetett, vagy kötött megállapodást. Páva Zsolt ígérete szerint az adatok később a www.pecs.hu oldalon is megtekinthetőek lesznek.

Az MSZP pécsi szervezete az indoklások nyilvánosságra hozatala kapcsán hangsúlyozta: elképesztőnek tartják, hogy “amíg Páva Zsolt a pécsiek pénzén időt és energiát nem kímélve megpróbálja elhitetni a pécsiekkel, hogy ő és társai nem vettek fel jutalmat, közben csendben és tétlenül nézik, amint a város legnagyobb munkáltatója bezár és emberek ezrei veszítik el munkájukat, megélhetésüket”.

“Valószínűsítjük, hogy komoly nehézséget okoz számukra Nagy Csaba alpolgármester jogtalan jutalomfelvételének eltussolása – ezért nem jutott ideje arra sem Páva Zsoltnak, sem a Fidesz bármely képviselőjének, hogy az elmúlt időszakban akár csak egy gyufaszálat is megmozdítsanak az Elcoteq dolgozóinak érdekében” – írták közleményükben.

A Magyar Nemzet egy szeptember végi lapszámában azt írta, hogy a pécsi önkormányzat 2002 és 2009 között összesen 3,1 milliárd forintot fizetett ki jutalmakra, miközben a város adóssága folyamatosan nőtt. Az alpolgármesterek munkáját kiemelten honorálták, köztük volt, aki egy nap kétszer is kapott jutalmat.

Páva Zsolt néhány nappal később nyilvánossá tette a volt önkormányzati vezető tisztségviselőknek 2002 és 2009 között átutalt jutalmak összegét. A listához csatolt közleményében ezt azzal indokolta: a pécsiek “megérdemlik, hogy tudják”, hiszen lényegében az ő pénzüket osztották szét egymás között az MSZP politikusai, miközben a város adósságát folyamatosan növelték.

A városháza által az MTI-hez is eljuttatott lista szerint a nyolc év alatt a legtöbb jutalmat, nettó mintegy 23,7 millió forintot Pécs volt jegyzője vette fel.

Nyőgéri Lajos, az MSZP városi elnöke a listával kapcsolatban korábban azt mondta, hogy a pécsi városvezetés olyan gyakorlat miatt kiált ügyészségért, bíróságért, amelyet maguk is alkalmaztak, alkalmaznak, és amelyet más fideszes városokban is alkalmaznak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik