Belföld

Olvasható a neten Gyurcsány Ferenc gyanúsítása

"A (sukorói) cserére vonatkozó döntést Ön törvényi felhatalmazás nélkül, hatáskörét túllépve hozta meg" - áll az ügyészség által írt dokumentumban.

Nyilvánosságra hozta meggyanúsításának részleteit Gyurcsány Ferenc kedden. Az ügyészség szerint a volt miniszterelnök a sukorói kaszinóberuházás ügyében azért döntött a telekcseréről, hogy egyoldalú, jogtalan előnyt biztosítson a befektetőknek.

A www.sukoroper.hu honlapon elérhető dokumentum szerint Gyurcsány Ferenc megalapozottan gyanúsítható egy rendbeli hivatali visszaélés bűntette elkövetésével.

A tényállás alapján a Sukoróra tervezett King’s City beruházás befektetői azt kérték a kormánytól, hogy a projekt céljára kiszemelt ingatlanegyüttes tulajdonát csere útján szerezhessék meg. Indokként arra hivatkoztak, hogy el szeretnék kerülni a pályázat esetén szükségszerűen megjelenő versenytársakat, tartva attól, hogy pályázat esetén nem ők lennének a nyertesek.

A befektetők és több állami vezető, köztük Gyurcsány Ferenc 2008. májusi megbeszélése kapcsán rögzítik: az akkori miniszterelnök azt a kérdést tette fel Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezetőjének, hogy elméletileg van-e lehetőség az állam és a magántulajdonosok között ingatlancserére.

“Az igenlő válasz után Ön döntött arról, hogy támogatja a befektetőknek csere útján történő ingatlanszerzését. A végrehajtásra két hónapos határidőt szabott Tátrai Miklósnak. Feladatául szabta Tátrai Miklósnak azt is, hogy a beruházás helyszínéül szolgáló Fejér megyei földterületek befektető általi hasznosítását – csereingatlanok értékbecslése, tulajdonjog-rendezés – készítse elő” – olvasható a gyanúsításban.

A dokumentum arra hivatkozik, hogy az állami vagyonról szóló törvény szerint az értékesítőnek a tulajdonjog átruházását – ha törvény, vagy annak felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet kivételt nem tesz – versenyeztetni kell.

Az irat kitér arra is, hogy a cselekmény idején hatályos, a Nemzeti Földalapról szóló törvény szerint az MNV Zrt. a Nemzeti Földalap termőföldvagyonát pályázattal vagy árveréssel, illetve haszonbérbe adással vagy vagyonkezelésbe adással hasznosítja. A törvény értelmében a Nemzeti Földalap felett a tulajdonosi jogokat a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács gyakorolja.

“A cserére vonatkozó döntést Ön törvényi felhatalmazás nélkül, hatáskörét túllépve hozta meg. Az Ön döntése a versenyeztetést kiiktatta, kizárta a nyilvános pályázat lehetőségét is, abból a célból, hogy ezzel egyoldalú, jogtalan előnyt biztosítson a befektetőknek a konkurencia elkerülésére” – áll Gyurcsány Ferenc gyanúsításában.

Eszerint “a földcsere kérdésében hozott, utasítás jellegű – ténylegesen és kizárólag a befektetők érdekét szolgáló – miniszterelnöki feladatszabás döntően behatárolta az MNV Zrt. és a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács egyes tagjainak – bűncselekmény megalapozott gyanúját is – megvalósító eljárását”.

A volt kormányfő a weboldalon nyilvánosságra hozott egy, az ügyészségi kihallgatásán készült, valamivel több mint kétperces – az ATV-n már hétfő este levetített – videofelvételt is. Ezt itt megnézheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik