Belföld

Netközösségben élnek gyerekeink

A 13 és 17 év közötti fiatalok 91 százaléka az otthonában is hozzáfér az internethez, 93 százalékuknak van mobiltelefonja, 43 százalékuknak okostelefonja, ugyanakkor a fiatalok több mint felének családja kevesebb, mint 50 könyvvel rendelkezik – derült ki egy friss kutatásból.

A fiatalok kevesebb idõt töltenek a televízió elõtt, a csatornák közül szinte kizárólag a kereskedelmieket választják, azokon pedig a sorozatokat és a valóságshow-kat nézik – hangzott el a VI. Nemzetközi Médiakonferencián. A Kósa Éva pszichológus és László Miklós szociológus vezetésével lefolytatott vizsgálatból az is kiderült, hogy egyre több fiatal használja már vásárlásra is a világhálót.

A közösségi oldalakon a vizsgált korosztály 93 százaléka van jelen, az itt meglévõ kapcsolataik száma pedig Európában átlagon felüli. Az e-mailezés aránya visszaszorulóban van, a fiatalok ugyanis azonnali visszajelzésre vágynak. László Miklós hangsúlyozta, hogy a fiatalok a televíziótól egyre inkább az internethez pártolnak. Fontosnak nevezte, hogy a gyermekek kontrollált körülmények között használják az egyes médiumokat. Sajnálatosnak nevezte, hogy a vizsgált korosztályba tartozók mintegy 70 százalékánál a szülõk nem határoznak meg szabályokat a televízió, az internet vagy a mobiltelefon használatával kapcsolatban.

A legtöbb fiatal szabályozatlanul tölthet fel pénzt a mobiltelefonjára, abba pedig végképp nem szólnak bele a szülõk, hogy gyermekük mire használják a készüléket. Az internetet a fiatalok 65 százaléka használja ellenõrizetlenül, de ami különösen problémás, hogy a megkérdezett 13 és 17 év közöttiek háromnegyede úgy vélte, szüleinél sokkal jobban eligazodik a világhálón – tette hozzá László Miklós.

Szeptember 26-28. között rendezte meg a konferenciát a Nemzetközi Gyermekmentõ Szolgálat (NGYSZ) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával Balatonalmádiban. A konferencia lehetõséget adott a szakembereknek arra, hogy megvitassák, hogyan befolyásolják az elektronikus és az nyomtatott médiumok, a számítógépes játékok és a mobiltelefonok a gyermekek és fiatalok fejlõdését.

A konferencián 5 országból 91 magyar és külföldi elméleti és gyakorlati szakember – jogászok, pszichológusok, szociológusok, médiaszakértõk, civil szervezetek képviselõi, játékszakértõk, bankszakemberek – tartott elõadást kutatási tapasztalatairól plenáris üléseken illetve három szekcióban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik