Belföld

Mesterházy találkozott Simor Andrással

A Magyar Nemzeti Bank (elnökével folytatott megbeszélést szerdán az MSZP frakcióvezetőjeaz ország gazdasági kilátásainak elemzéséről.

A találkozón az ellenzéki politikus a párt tájékoztatása szerint azt mondta, hogy a kormány kapkodó, ötletszerű intézkedései rontják az ország gazdasági helyzetét, és Orbán Viktornak a gazdasági realitásokkal szemben vívott “háborúja” csődbe fogja sodorni Magyarországot

A találkozó témája – az MTI-hez eljutatott közlemény szerint – az ország gazdasági kilátásainak elemzése, illetve a 2012. évi költségvetés megalapozottságának értékelése volt.

Mint írták, Simor András megerősítette az MNB Költségvetési Tanácsban is képviselt álláspontját, mely szerint a törvénytervezet sem számszakilag, sem formailag nem felel meg a költségvetési felelősségről szóló törvénynek, továbbá, hogy az eddig megismert kormányzati intézkedések alapján a 2012-es államháztartás 2,5 százalékos GDP-arányos hiánycélja nem teljesül.

Mesterházy Attila a közlemény szerint úgy értékelte, hogy a 2012-es költségvetés illúziókra épül, bevételi oldalon teljesíthetetlen feltételeket fogalmaz meg, ugyanakkor tovább növeli az igazságtalanságot és az egyenlőtlenséget az országban. A kormány – ígéreteivel ellentétben – nem serkenti a növekedést, nem bővíti a foglalkoztatást, nem ösztönzi a belső fogyasztást, nem növeli az ország versenyképességét, elriasztja a beruházásokat és rombolja a hazánk iránti bizalmat.

Az ellenzéki politikus szerint “a kormány őrült gazdaságpolitikája”, a hitelezés elfojtása olyan súlyos károkat okoz a magyar gazdaságnak, amely hosszú távon visszaveti az ország versenyképességét, rombolja a befektetői bizalmat és a csőd szélére sodorhatja Magyarországot, ennek az árát pedig az emberekkel fogja a kormány megfizettetni. Az MSZP elnöke előremutató javaslatnak tartja az MNB indítványát, amelyben felajánlotta a bankokat egyoldalúan sújtó, a hitelezést megbénító egyösszegű végtörlesztés következményeinek kivédésére az MNB devizatartalékai felhasználásának a lehetőségét – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik