Belföld

Újrakezdik a Balla Irma-gyilkosság tárgyalását

Újrakezdõdik a Balla Irma-gyilkosság tárgyalása kedden Debrecenben, miután a Debreceni Ítélõtábla március végén hatályon kívül helyezte az ügyben hozott elsõfokú ítéletet, amelyben az áldozat fiát, S. Sándort 12 év fegyházbüntetéssel sújtották.

A táblabíróság büntetõtanácsa az új eljárást azért rendelte el, mert álláspontjuk szerint “nem sikerült teljes körû bizonyítási eljárást lefolytatni az ügy részbeni felderítetlensége miatt”.

Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselõt 2007-ben, húsvétkor gyilkolták meg debreceni lakásában. A gyilkossággal a fiát, S. Sándort vádolta meg az ügyészség.

S. Sándort elsõ fokon különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tizenkét év, fegyházban letöltendõ szabadságvesztésre ítélték. Az ügyész súlyosításért, az ügyvéd felmentésért fellebbezett, így került az ügy a másodfokon eljáró Debreceni Ítélõtáblára.

A tanácsvezetõ bíró szerint az elsõfokú bírói eljárásban számos megválaszolatlan kérdés, illetve tényálláson belüli ellentmondás maradt. Példaként említette, hogy az áldozat körme alatt nem találták meg a vádlott DNS-ét, de két másik emberét igen, s az karmolásból is eredhetett. Ezt a szakértõi megállapítást meg sem említi az elsõfokú bíróság.

A legfontosabb tényezõ azonban – a táblabíróság szerint – a másodfokon meghallgatott orvos szakértõi vélemény, amely szerint a szakértõnek “a betonvas mint elkövetési eszköz eszébe sem jutott”, míg meg nem látta azt a pajszert, amelyet a védelem indítványára foglaltak le, de az elsõfokú bíróság azt nem vizsgáltatta meg. Az orvos szakértõ szerint “ezzel, és csakis ilyen eszközzel lehetett elkövetni a gyilkosságot” – jegyezte meg Ficsór Gabriella.

Az ítélõtábla szerint megalapozatlan volt a kizárásos eljárás is, amely szerint ha más nem követhette el a gyilkosságot, csak az áldozat fia lehetett a tettes, ezt ugyanis az elsõfokú bíróság nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani.

Mindezekért a Debreceni Ítélõtábla az elsõfokú ítéletet hatályon kívül helyezve új büntetõtanács elõtti eljárás lefolytatására kötelezte a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságot, és kötelezõen rendelt el több szakértõi vizsgálatot és tanúmeghallgatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik