A városban 5159 olyan vállalkozás vagy magánszemély van, aki nem fizetette be az adót, de nem kért részletfizetést, illetve fizetési haladékot – mondta sajtótájékoztatóján a Korsós Ágnes a város címzetes főjegyzője. Hozzátette: az önkormányzat kintlévősége eléri a 150 millió forintot. A főjegyző, a város elsőfokú adóhatóságának vezetőjeként döntött az intézkedésről.
Korsós Ágnes kifejtette, élt minden jogszabályi lehetőséggel, egyetlen hódmezővásárhelyi polgár fizetési haladékra vagy részletfizetésre vonatkozó kérelmét sem utasította el. Az elmúlt évekhez hasonlóan azonban az adózók mintegy 15 százaléka nem vagy csak későn tesz eleget fizetési kötelezettségének.
Az önkormányzat vizsgálata szerint nagyjából ugyanarról a körről van szó évek óta, amely vélhetően nem pénzügyi problémák miatt nem teljesített, mivel sem fizetési haladékot, sem részletfizetést nem igényelt.
Hódmezővásárhelyen 34 156 adózót tartanak nyilván, 85 százalékuk a törvényben meghatározott határidőig, szeptember 15-ig befizette a helyi adót. A nem fizetőknek péntekig adtak haladékot. Azoknak a nevét, akik addig sem rendezik tartozásukat, hétfő reggel nyilvánosságra hozzák.
Korsós Ágnes közölte, a Nemzeti Adó és Vámhivatal honlapján jelenleg is elérhető a bejelentési kötelezettségeiket elmulasztó, adóhiánnyal, adótartozással rendelkező cégek és magánszemélyek listája, és a bankok is vezetnek nyilvános listákat a fizetési kötelezettségeiket elmulasztókról. Ezt a gyakorlatot veszi át a hódmezővásárhelyi önkormányzat.