Belföld

MSZP: Magyarország csak veszít azzal, ami az oktatásban zajlik

A közoktatás tervezett államosítása tényleges költségek nélkül nem valósítható meg.

Hiller István, a szocialisták humánpolitikai kabinetjének vezetője úgy fogalmazott, hogy mindez olyan képet vázol fel, amelynek megvalósulása Magyarországnak nem áll érdekében – hangzott el az MSZP pedagógus tagozatának szombati konferenciáján.

A felsőoktatásban tervezett intézkedések kapcsán Hiller István arra hívta fel a figyelmet, hogy az államilag finanszírozott képzésben jelenleg résztvevők 53 500 fős létszámát 25 500-ra akarják csökkenteni. Hangsúlyozta, hogy a költségtérítéses képzés tulajdonképpen önköltségessé válik és ez nem jelent mást, mint a tandíj bevezetését. Példaként említette, hogy Debreceni Egyetem általános orvosi karán egy szemeszter 3,1 millió forintba fog kerülni azoknak, akik nem jutnak be az államilag finanszírozott szűk keretbe.

Hiller István a tankötelezettségi korhatár 16 évre csökkentésével kapcsolatban azt mondta, hogy ezzel az állam 15 ezer, többnyire hátrányos helyzetű fiatalról veszi le a kezét.

A politikus a közoktatást érintve azt emelte ki, hogy a szféra tervezett államosítása tényleges költségek nélkül nem valósítható meg. Szerinte a rendszer teljes átszervezésére 300 milliárd forintra van szükség.

A szakképzésről a konferencián az hangzott el, hogy a kormányzat XXI. századi inasképzést akar megvalósítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik