Belföld

Tiltakoznak a jogvédők a D-Day betiltása miatt

A TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság szerint jogellenesen tiltotta meg a rendőrség a szakszervezeti tüntetéseket.

A civil jogvédő szervezetek pénteken az MTI-hez eljutatott közleményükben azt írták, közösen tiltakoznak az ellen, hogy “a rendőrség mondvacsinált okokra hivatkozva tiltotta meg 70 szakszervezetnek a Parlament elé és a Várba bejelentett tüntetését, semmibe véve a békés gyülekezés mindenkit megillető alkotmányos szabadságát”. A Társaság a Szabadságjogokért ezért jogi segítséget nyújt a szakszervezeteknek a tiltás bíróság előtti felülvizsgálata során.

A jogvédő szervezetek kiemelték: a gyülekezési jogról szóló törvény szerint a bejelentéshez kötött rendezvény csak abban az esetben tiltható be, ha megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható.

A szakszervezetek tizenkét tüntetést jelentettek be szeptember 29. és október 9. közötti időpontokra különböző helyszínekre. Ezeket a rendőrség egyrészt a közlekedés súlyos akadályozásával, a Kossuth téri tüntetéssel kapcsolatban pedig az Országgyűlés zavartalan működésének veszélyeztetésével indokolva tiltotta be.

Miután a Kossuth térre bejelentett tüntetést a szakszervezetek október elsején, szombaton szeretnék tartani, “cinikusnak” nevezték, hogy az Országgyűlés működésének veszélyeztetésére hivatkozva hozott elutasító határozatot a rendőrség. A jogvédő szervezetek szerint ugyanis “a képviselők szombaton nem dolgoznak, legalábbis nem a Parlamentben”.

“Hasonlóképpen védhetetlen” az október 2-án, vasárnap a budai Várban tartandó demonstrációt azzal az indokkal megtiltani, hogy az megnehezítené a látogatók mozgását, mivel, mint írták, a Magyar Gárda alakulását sem tiltották meg korábban.

A jogvédő szervezetek szerint a rendőrség a többi esetben is csak olyan indokokra hivatkozik, amelyek a közlekedés megnehezítését támasztják alá, ami a legtöbb gyülekezéssel szükségszerűen együtt jár. Mindeközben viszont az Andrássy út, a Lánchíd és több más fontos útvonal lezárásával járó többnapos Nemzeti Vágtát megrendezik – hangsúlyozta a két szervezet közös közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik