A Népszabadság információi szerint a Fideszben egyesek úgy vélik, a kormány valójában mégsem fogadta el a köznevelési törvénytervezetet abban a formában, ahogyan azt Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár megírta.
A napilap pénteki száma ismerteti, hogy hiába követelik az érdekvédelmi szervezetek, sőt Pokorni Zoltán, a Fidesz volt oktatási minisztere, a parlament szakbizottságának elnöke is a koncepció bemutatását, a kormány által állítólag elfogadott koncepciót csak a jövő héten hozzák nyilvánosságra.
A Népszabadság egyik forrása szerint “az, hogy a tervezetet csak a jövő héten hozzák nyilvánosságra, arra utal, hogy Orbán Viktor nem elégedett maradéktalanul, és az államtitkárságnak valószínűleg nem csak a vesszőhibákat kell majd kijavítania”.
Többen véleményüket arra alapozzák, hogy a tervezetnek a kormánypárti sajtóban már kiszivárogtatott részletei komoly kiadásokkal járnának, amelyek fedezete egyelőre nem látszik. A tervezet állítólag köszönő viszonyban sincs a Széll Kálmán Tervvel. A koncepció eddig nyilvánosságra került részletei alapján százmillió forintokkal többet kellene a közoktatásba pumpálni, és ebben még nincs benne a pedagógus-életpályamodell bevezetése esetén jelentkező, harmincszázalékosra tervezett bérnövekedés. Komoly költségkihatása van a hároméves kortól kötelező óvodáztatásnak, a kis létszámú fejlesztő pedagógiai osztályok beindításának és az egész napos iskola tervének is – ismerteti a Népszabadság.
A napilap egy másik, “a helyzetet közelről ismerő” forrása azt mondta: “már Orbán Viktornak lett volna kellemetlen, ha még egyszer visszadobja a törvénytervezetet. Ráadásul Hoffmann Rózsa egyszer már felajánlotta lemondását, amit a miniszterelnök nem fogadott el” – olvasható a Népszabadságban.