Belföld

Már a Jobbiknak is kínos Zagyva György Gyula?

A párt budapesti frakcióvezetője szerint "hülyeség volt", amit a villanyszerelőből lett politikus a Sziget bejáratánál művelt.

A Jobbik nem vállal közösséget a Magyar Szigeten elhangzott kijelentésekkel, azokkal a párt nem tud azonosulni – jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján. A Magyar Nemzet még pénteken azt írta, a Terrorelhárítási Központ (TEK) vizsgálatot indított a verőcei Magyar Szigeten elhangzott gyűlölködő kijelentések miatt.

A rendezvény egyik előadásán ugyanis Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője azt mondta, hogy “el kell jutni oda, hogy egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszínt lát”. Tyirityán korábban többször is tartott már közös előadást a jobbikos Zagyva György Gyulával, aki később a Magyar Nemzetnek azt mondta, nem hajlandó elhatárolódni Tyirityán kijelentéseitől “már csak bajtársiasság miatt sem”.

Vona Gábor keddi tájékoztatóján kérdésekre nem volt lehetőség, ám a pártelnök a sajtóteremből távozóban arra az újságírói felvetésre, hogy kizárják-e frakciótársát, Zagyva György Gyulát, nemmel válaszolt. Zagyva György Gyulát és négy társát rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt péntek éjszaka a Sziget fesztivál bejáratának környékéről állította elő a rendőrség.

A Jobbik budapesti frakcióvezetője ez utóbbi ügyre az [origo]-nak azt mondta: “Hülyeség volt, amit csinált, borzasztóan káros.” Losonczy Pál hozzátette, számára sem világos, hogy mi volt Zagyva célja, és miért akart “szórakozni vágyó embereket” megzavarni. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője azt mondta, az akcióval az a probléma, hogy Zagyva a demonstráción nem jobbikos képviselőként, hanem, mint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistája vett részt, az akciót viszont könnyen összemoshatják a Jobbikkal, miközben a pártnak ahhoz szerinte nem volt semmi köze.

A villanyszerelő végzettségű Zagyva György Gyulának egyébként nem ez volt az első, a közvélemény rosszallását kiváltó akciója. Volt már, hogy szamurájkarddal sétált be a Parlamentbe, de olyan is megesett, hogy ostorral és anális erőszakkal fenyegetett meg újságírókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik