Belföld

A gödör mélyén érzik magukat a magyarok

A Tárki legfrissebb kutatása szerint a magyarok véleménye annyira negatív, hogy már nem tud romlani.

A közlemény szerint, miközben hosszú évek óta változatlanul tízből csupán egy magyar értékeli jónak saját és háztartása anyagi helyzetét, a többi visegrádi országban élők körében ez a mutató romlott az elmúlt fél évben. Ez a megállapítás egyaránt érvényes a 2011 elején az elmúlt hét év legjobb mutatóit produkáló csehekre és lengyelekre, valamint az utóbbi években magukat egyre rosszabbul érző szlovákokra is.

A magyarok 2007 óta tartó növekvő derűlátása 2011 közepére egyértelműen megtört, és ezzel csatlakozni látszanak a többi visegrádi országban az évtized közepe óta megfigyelhető enyhe negatív trendhez. Ennek nyomán ma a magyarok mindössze 15 százaléka reméli háztartása anyagi helyzetének javulását a következő egy évben.

A kutatók szerint, mivel az ország gazdasági helyzetének megítélésében a magyarok véleménye már korábban is nagyon negatív volt, a 2006 közepe és 2007 eleje közötti, statisztikailag is érzékelhető romlás óta a magyarok között alig akad olyan, aki pozitívan vélekedne ebben a kérdésben. A magyarok kirívóan negatív helyzetértékelésén – a többi országgal ellentétben – a gazdasági válság sem hagyott nyomot. A visegrádi régióban az elmúlt fél évet a gazdasági helyzet megítélésében a stagnálás (Lengyelország, Magyarország), illetve enyhe romlás (Csehország, Szlovákia) jellemezte. Ugyanakkor továbbra is a magyarok körében reménykednek legtöbben a gazdasági helyzet javulásában.

Magyarországon a borúlátók térnyerése egy javuló trendet tört meg, míg a szlovákok esetében a mutató értéke nem volt ilyen alacsony 2004 óta. A többi országban megfigyelt változások nyomán a magyarok mellett a lengyelek a legkevésbé pesszimisták a régióban. Összességében azonban a legkevésbé borúlátó nemzetek esetében is csak tízből ketten várnak fellendülést, a többség még ezekben az országokban is stagnálásra vagy romlásra számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik