Augusztus 15-i hatállyal benyújtotta lemondását Vasváriné Menyhárt Éva, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hírközlésért és audiovizuális médiáért felelős helyettes államtitkára. 2010. július 1-je óta töltötte be a posztot.
A helyettes államtitkár közleményében azt írta, “szakmai vezetésével alkotta meg a szaktárca többek között a magyarországi szélessávú információs infrastruktúrafejlesztés kiemelt stratégiai célját szolgáló szélessáv-fejlesztési koncepciót és a digitális cselekvési tervet”.
Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára pénteken közölte, hogy kezdeményezik Vasváriné Menyhárt Éva felmentését. “Eltelt egy év a kormányzásból, így mint minden államtitkár, én is értékelem az államtitkárságon zajló munkát” – mondta Nyitrai Zsolt. “Az értékelés első lépése lehet egy ilyen típusú kezdeményezés” – tette hozzá.