Belföld

Multiérdekek állhatnak Nyitrai menesztésének híre mögött

A Magyar Nemzet szerint a híreszteléssel befolyásolni akarták a kormányzat új informatikai stratégiájának beindítását.

A Magyar Nemzet szerint multiérdekek állhatnak az infokommunikációs államtitkár felmentéséről szóló hír mögött.

Kormányzati körökben kacsának minősítették a Magyar Hírlap előző napi információját, amely szerint Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kezdeményezheti Nyitrai Zsolt (képünkön) menesztését.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a híresztelés elterjesztésével befolyásolni próbálták a kormányzat nemzeti informatikai és telekommunikációs stratégiai tervezésének beindítását.

Az informatikában jártas szakemberek szerint Nyitrai Zsolt tevékenysége elsősorban egy telekommunikációban érdekelt nagyvállalat és a mögötte álló üzletemberek érdekeit sértette.

A lap saját forrására hivatkozva megemlíti, hogy a közigazgatási szervek informatikai összekapcsolását szolgáló gerinchálózatot jelenleg egy multi, nevezetesen a Magyar Telekom üzemelteti és nagyrészt tulajdonolja. A nemzeti infokommunikációs stratégia célja viszont az, hogy állami befolyás alá kerüljön a terület.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik