A napilap szerdai száma ismerteti, hogy az ellenzéki képviselő a gyanú szerint Balajti Lászlónak, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatójának sérelmére követett el törvénysértést azután, hogy a polgári elhárítás a C típusú átvilágításban nemzetbiztonsági aggályokat fogalmazott meg róla és más képviselőtársairól.
Fazekas Géza, a nyomozó hatóság szóvivője a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a Balajti László feljelentésére indult eljárást közváddal üldözendő cselekmény gyanújával folytatják, mert az AH vezetőjét mint hivatalos személyt, annak hivatalos eljárásában érte rágalmazás. A politikus panasszal élt.
Staudt Gábor a szerinte valótlan eredményt hozó átvilágítás után azzal jelentette fel a tábornokot és vélelmezett társait, hogy törvénysértő, prekoncepciós eljárást folytattak velük szemben – olvasható a Magyar Nemzetben.
Staudt Gábor továbbra is abszurdnak tartja, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelente – közölte szerdán újságírókkal a képviselő.